L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

A paraszti viselet változásai a XVIII–XX. században (Knézy Judit)

pész), süveges, szabó (vasárműves), bocskorkészítő, tobakos, szűcs, takács, szabó, szűrszabó mesterek készítette termékek árazásával. Helyi jellegzetességnek számított a kaposi és pécsi csizma. (SML IV 1. b. Prot. gen. et part. 518.) 1743-ban a csizmadiák munkáit jobban részletezték, a vargák között megkülönböztettek német és magyar mestereket. 1744-ben a „szűrharisnya szövők" munkáinak árát is meghatározták Somogyban (SML IV 1. b. 1743. 1945. p. 1744. 718.), 1759-ben a gombkötők, kalaposok termékeit is figyelemmel kísérték, a szabók közül pedig a németszabókét. (SML IV 1. a. 1759 -1818. 170.) Ezektől a mesterektől ebben az időben szűrt, szűrdolmányt, süveget, bocskort rendszeresen, de esetenként más ruhafélét és lábbelit is vásároltak a jobbágyok, zsellérek. A lopási perekben találunk ebből az időből a legtöbb adatot e felső ruhaféleségekre: 1773-ban Nagymartonban egyik tanú kamrájából „öreg szűrt", másiknak földpincéjéből „fél viselt ködmenpruszlit" loptak el. (MOL P 235. 137. Acta juris g. et с) 1769-ben a tilosban állatokat legeltető csurgói jobbágyoktól a pandúrok zálogként és megszégyenítésként többek között egy dolmányszűrt, egy hosszú szűrt vettek el. (MOL P 275. D IV 38. b. 72. es.) A dolmány csípőig vagy azon alul érő, már a hódoltság korában általános, keleties divatú, elől nyitott posztóujjas a köznép számára aba- vagy szűrposztóból. (4. a. ábra) A mente ehhez hasonló, olykor a dolmánynál finomabb anyagú, bélelt, prémezett, mindenesetre nagyobb, mint a dolmány, felette viselték. Köznemesekét, de még az értelmiségiekét is nemesebb anyagokból varrták, zsinórozással, aranyozással, díszes gombokkal, finom béléssel, prémmel díszítve, még ha nem is voltak gazdagok. A barcsi nótárius ruhabeli hagyatékában szerepeltek 1804-ben: „1 db fél viselt posztó mente nyestre, 1 világoskék posztónadrág fekete zsinórra, 1 zöld posztó mente aranyra, 4 pikét laibli..., 1 Raithósen, 2 hálósüveg, 1 nadrágbélés flanelből, 2 kalap, 2 pár csizma..., 1 köpönyeg fél viselt, 1 háti bunda, 1 szőr tarisznya.... haj fodorító vas". (MOL P 623. IV 10. sz. B.) Kiss Sámuel szerint a parasztok ruházatához az alsó és felső fehér ruhán kívül télen át a ködmön, az 5-6 éven át is viselt öregszűr és a „laibli, purutzli" (mellény, vagy ujjas alsókabát) is általában hozzátartozott már. (1822. 39.) A beköltözött németekkel együtt afbstő, későbbi nevükön kékfestő mesterek tevékenysége is elterjedt a XVIII. század második felében. (DOMONKOS O., 1964. 121-154., 1977-78. 183-257.) A németek után a magyar parasztok is kezdték egyes ruhadarabjaikat festetni. 1778-ban a Festetics uradalom Tikosra szerződtetett fóstőt, aki termékein kívül „akárminemű portékával is kereskedhetett". (PETÁNOVICS K., 1981. 92.) 1809-ben egy felsőmocsoládi konyhalánynak már kék kötény és keszkenő is szere213