L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Táj, népcsoportok története, művészeti hatások (Knézy Judit)

rokkal, a palánkvárban a szabálytalanul elhelyezkedő építményekkel, hanem a várfalon kívül körülkerített temetőt, kerítéssel körülvett tekintélyes malmot és más épületeket is. (7. ábra) Szállítottak mézet is, amely szintén kikerülhetett a jobbágyok gazdaságából, de magyar borárukat is, ezenkívül a balkáni útvonalon érkezett borárut, rézedényeket, kerámiát, paplanokat, díszfegyvereket. (SOLYMOSI L., 1979. 60-104.) Nagy szerepe volt helyben is a török mesterek által is űzött bőrművességnek. Sok község csizmával adózott földesurának. A török hódoltság végén mindenfelé összeírták a szömörcéseket, amelyek a bőrcserzésben fontos szerepet játszottak, és a malmokat is. A hódoltságot túlélt helységek jelentős részét is többször felégették. Néhány nagyobb település egyfajta védettséget élvezett, bár nehezen adózott kétfelé. A segesdi szentkút gyógyító hatásáról Kanizsa eleste után kezdtek beszélni. A Duna másik partjáról is érkeztek ide betegek, és látogatták a törökök is. Csak 1742-ben indult egyházi vizsgálat a mendemondák nyomán. (DÓBER V, 1992. 52.) A török egyáltalán nem volt toleráns a katolikus papsággal szemben. Ezért néhány ferences kolduló baráton kívül alig maradt katolikus egyházi ember Somogy megye területén. A reformáció így könnyebben terjedt. Több község lakói előbb evangélikusokká, utóbb kálvinistákká lettek. Kálmáncsa lett a református hit terjesztőinek legfőbb fellegvára. Szegedi Kis István és mások tevékenykedtek itt. Az új szemléletet és műveltséget főiskolája terjesztette, de ez a mezőváros a későbbiekben semmivé lett. Egykori nagyságát soha többé nem érte el. Újrakezdés a török kiűzése után A hódoltság évszázadai alatt az 1596. évi VII. dekrétum 4. cikkelye alapján Somogy megye önállósága több mint száz évig szünetelt, Zala megyével egyesítették. A háborúk, az átvonuló katonaság, adóbehajtók mérhetetlen károkat okoztak e terület népének. Hogy mennyien maradtak meg, arra csak elnagyoltan lehet következtetni. A megmaradt lakosság nagy lendülettel kezdett hozzá az elvadult területek feltöréséhez, irtásához, otthonaik felépítéséhez, malmok működtetéséhez. Mégis 1720-ig még a török hódoltság előtti termőterületnek csak egynegyedét vették művelés alá. (KANYAR J., 1984. 174.) A létbizonytalanság érzését ezután is táplálták a rácdúlások, a Rákóczi szabadságharc eseményei, az 1712. évi pestisjárvány, majd a beköltöztetett idegen katonaság kártevései, erőszakoskodásai, az adó- és tizedszedők kegyetlenkedései, valamint az a tény, hogy a régi birtokosokat szinte teljesen 14