L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Gelencsérek, fazekasok, tálasok munkái (Knézy Judit–István Erzsébet)

motívumuk a rugószerű, végein elkeskenyedő, függőlegesen lefutó hullámvonal. Szívesen hoztak e területre a szűkfenekű fazekak népszerűtlenné válása után boroskancsókat, vizeskorsókat, magas oldalú szűrő- és másféle tálakat is. Utóbbiakat vörös vagy zöld alapszínűre festették, mázazták, tettek rá pöttyöket, hullámvonalat, fröcsköléses mintát. Csurgóra és környékére megrendelésre feliratos paszitos poharat is szállítottak már a XX. század elején, amiben a gyermekágyas asszonynak vitték a komaasszonyok az ételt. A kívül mázatlan boroskancsók alja a karcsú fazékhoz hasonlított, száján a kiöntőjét összecsípték csúposra, a nyakát körbefutó karikák, hullámvonalak díszítették. (11. ábra) A kívül is mázas kancsók alul barna vagy vörös színűek, felül fehér földfestéken színtelen mázasok voltak. Ha díszítették, akkor kívül a nedves mázba fröcskölt színes festéket kicsapatták. A vásárokra a legcifrább edényt vitték. Nemcsak Zalában, de Dél-Somogyban is kelendők voltak a pálinkatartó edények: széles fenekű fazék tetejének felét félkör alakú lappal lefedték, a lap közepénél kis szűk kiöntőcsővel látták el. Somogyban pálinkás, Zalában plávisos korsó a neve. (KERECSÉNYI E., 1976. 83.) A csurgói gelencsérek is készítették ezt a formát. A ma Szlovéniában lévő két község Kebele (Kobilje) és Kielce fekete edényekre szakosodó mesterei csak fekete kancsót, korsót szállítottak Somogyba, amelyeknek a formája hasonlított a magyarszombatfai mesterek munkáira. Mivel főként csak kancsóval és korsóval foglalkoztak, náluk igényesebb, arányosabb formázásra, díszítésre törekedtek. Somogy megyének csak a nyugati, északnyugati felét látták el. Korsóik, kancsóik feketébbre voltak redukálva, mint a mohácsiak vizes és boros edényei. A korsók vállát gömbszerűen lekerekítették, gyakran az oldalukat hálószerűén kockásra kaviccsal fényesre mintázták, olykor korongolás közben ferdén párhuzamos vonalakkal barázdálták. A boroskancsók kidolgozása is igényes, ferdén vagy vízszintesen és függőlegesen barázdálták oldalukat, nyakukra vízszintes körbefutó vonalsorokat helyeztek, szájukat összecsípték, fülüket csőből formázták. (KRESZ M., 1991. 124-142.) A Zala megyei Szentmihályfa és Jobbágyi kézi koronggal dolgozó korsósainak edényei feltűnően jellegzetesek. Munkáikat egész Somogy megye területén megtaláljuk. Egyik legkorábbi adat a „szentmihályi korsó" somogyi használatára egy per az 1780. évből, amikor egy szolgaember a korsóval úgy fej bevágta fiát, hogy az sebeibe belehalt. (MOL P 237 fasc. Festetics es. lt. Csurgói u. Úriszéki iratok 70. p.) Ezen edényféle agyagába homokot kevertek, ettől kiégetett felülete rücskös, dorozmás lett. A korsó 120 11. Nagyméretű kancsó, „boroskorsó". Vas megyei fazekas munkája a XX. század elejéről RRM 78.37.2.