L. Kapitány Orsolya: Somogy megye népmüvészete, 2001

Gelencsérek, fazekasok, tálasok munkái (Knézy Judit–István Erzsébet)

6. a. Színes, mázas táltöredékek irókás dísszel. Barcs, várárok. XVIII. század. DM 95.1.249. 6. b. Színes, mázas táltöredékek irókás dísszel. Barcs, várárok. XVIII. század. DM 85.390. 6. с Színes, mázas táltöredékek irókás dísszel. Barcs, várárok. XVIII. század. DM95.1.252. rovátkolt szélű faeszközzel vagy fésűvel karcolták be. Későbbi megnevezése fésűs minta. Még festőibb megoldású volt, ha a tálszélre függőlegesen húzogatott fehér földfestékes függőleges vonalakat nedvesen a közepükön vékony cirokszállal vagy mással áthúzogatták. Ezek az ún. cirokos vagy cirkos szélű tálak korábban a betelepült délszláv lakossággal tűntek fel a Duna mentén, később nemcsak a sárközi (MÉSZÁROS GY., 1968. 3-42., ISTVÁN E., 1964. 91-137., 1972. 78-81.), de somogyi tálakon és más edényeken sőt kályhaszemeken is ismertté váltak éppúgy, mint а fésűs díszítésűek. (40-41. ábra) Ritkán szokatlan formájú tárolóedények is előfordultak török kori anyagban, (KOVÁCS GY, 1993. 29-34.) kétfülű, széles fenekű, karcsúbb bödönféle edény a barcsi palánkvárból, fülein és bordás nyakán, illetve a száján zöld máz. (4. ábra) A későbbi paraszti használatú cserépedények szempontjából fontos az a középkor végére kialakult helyi gyakorlat, stílus, amely szinte változatlan, vagy alig változott formákban élt tovább. Egyik jellegzetes edényforma a nyeles, háromlábú lábas, amely nyugati hatásra honosodott meg. Törökkoppányban töredékei kerültek elő (KOVÁCS GY, 1993. 26.) a XVI. századból. A pusztabarcsi régi csárda szemétgödrében fellelt XVIII. századi zöld mázas, alig hiányos példány emlékeztet e régebbi töredékekre, de a magasabb középkori tálakra is. (5. ábra) A segesdi vár XVI-XVII. századi rétegében olyan mázatlan, korongolt, szívólyuk vagy csecs nélküli fülű, egyszerű kerek, szűrőnélküli szájú, mázatlan, későbbi nevükön vászonkorsók láthatók, amelyeknek a formája tovább élt. A homokkal kevert agyagú szentmihályi, vagy homok nélküli agyagú, a szakcsi parasztedényesek vagy somogyiak formázta dóri korsók (20. ábra) hordozzák később ezt a hagyományt. A barna, vörös és fehér földfestés alkalmazása is megszokott a késő középkori fennálló edényeken: korsókon, kancsókon, fazekakon. A tálak, tányérok a XVI. századtól lettek a magyar fazekasok állandó termékei az ólommáz egyre kiterjedtebb alkalmazásával. (HOLL I, 1963. 70, 80.) A régi, török hódoltság előtti magyar mázazási stílus a zöld, barna vagy sárga színeket részben már alkalmazta, de a színtelen máz alatti vörös-zöld virágos, madaras festést is sötétbarna kontúrozással. A XVII-XVIII. századi tálak még részben őrizték ezeket a vonásokat, amelyek (6. a -c. ábra) széleskörűen elterjedtek a Kárpát-medencében. 114