Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

meknevelés, művészet — szóval minden érdekelte s mindenről beszélt. Azaz mindenhez beszédet tartott. Ha a ló nem húzott jól a kocsiban, még azt is „Óh nyerges!"... vagy „Oh rudas!"... szóval, tegezve szólította meg és lelkes érvek özönével kívánta meggyőzni a nagyobbat lendítés szükséges voltáról. Természetesen, velem is mindig úgy kezdte, hogy „Oh Bakter! Oh zsönge sarja nemednek! Oh reménye a jövőnek!"... Hanem, velem szemben az ilyen harsányul megkezdett szónoklatnak csak valami vidám és jelentéktelen tréfa lett a vége, aminőt más, kedélyes nagy emberek is mondanak kisgyermekeknek, de nem ilyen furcsán, tehát nem esik a gyereknek ily kedvesen. Emellett Csicsa bácsi, szeles, gyors akciói közben, valamit minduntalan eltévesztett, amiből néha igen komikus jelenetek fejlődtek. Egyszer ebéd után szódabikarbonikát akart bevenni, de hebehurgyán egy púderes skatulyát kapott fel s abból öntött a szájába jókora adagot. „Oh púder!"... süvölté teli szájjal, amint az ízén észrevette a tévedést. A hangjától a vocativus közben fehér felhő fúvódott ki szájából, s amerre csak fordult, mind dühösebben szónokolva, mindenfelé új meg új fehér gomolyt árasztott. Lehetetlen volt ezen nem kacagni. Az egész ház harsogott az általános élénk derültségtől. Mire Csicsa bácsi, végre is kifújva és kiköpködve minden púdert, igen elkeseredve egy „Óh gúnykacaj!" kezdetű, gyönyörű beszédet rögtönzött. Azt hiszem azonban, hogy a Szigetvárra költözés nem hozta meg a kívánt eredményt az alkotmány irányában. Legalább én nem emlékszem, hogy Jakab Pista bácsi valaha is bejutott volna követül az országházba. Hiszen ha bejutott volna, ma is emlékeznék még rá az egész ország. Mert furcsa ember volt ő, de mindenhez konyító gazdag elme, szenvedelmes szónok és páratlanul eleven temperamentum. Egy másik felnőtt úri barátom ugyanakkoriban, mikor a Jakab-házban laktunk, az édesapám ügyvédi irodájának vezetője, Szabó Kálmánba volt. Ennek akkor még tudtommal 35