Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

nyöruséggel olvasgattam. Mindig a verseket — a próza nem vonzott; holott volt ott a könyves polcokon Jókay is, és tudtam, hogy az szintén pápai diák volt valaha s apám és Petőfi iskolatársa. Sőt, jártam is VáU tanár úrékhoz, és tudtam, hogy VáU néni Jókay testvére, az a velem egykorú, szép kis szőke fiú, Jókay Móricka pedig, akivel Váliéknál barátkoztam, nagy névrokonának unokaöccse. Szóval Jókay nagyságáról eléggé tájékozva voltam, de az elbeszélő irodalomhoz, ha nem volt versben írva, még nem volt érzékem. Versben annál inkább élveztem a regényességet. Kisfaludy Sándor regéit „a magyar előidőkből" már Pepi néninél is forgattam; Loiza néninél aztán betéve megtanultam Csobánc-Tátika-Somlót. Ilyen versolvasott ember voltam már nyolcesztendős koromban, mielőtt még az úgynevezett gyermekirodalomnak csak a létezéséről is tudtam volna. Később, mikor megtudtam, hogy ilyen is van, természetesen, nem voltam képes felfogni, hogy voltaképpen miért van. Én nem élveztem, s ezt máig sem tartom hibámnak. Persze Robinson Crusoe, melyet szintén Pápán kaptam meg, úgy emlékezem, ott leélt időm első karácsony estéjén, az más! Az nekem akkor sem volt gyermekirodalom, ma sem az. Az csoda gyönyörűség! Még most is, mikor éppen ötven évvel később e sorokat írom, itt van bal könyököm mögött a könyvtár polcomon a kis, megviselt, piros kötet: „Robinson Crusoe élete és kalandjai. Angol után átdolgozva. 39 képpel. Pest 1858. Kiadja Heckenast Gusztáv." Most is akárhányszor előveszem, olvasgatom s kimondhatatlan gyermekes örömöm telik nemcsak a szövegében, hanem a 39 remekül rajzolt, fametszetű illusztrációjában is. Sőt még az a négysoros versecske is, amely a könyv vége felé (amikor már Robinson mint családapa nyugodtan él Anghában) bele van szőve a szövegbe, csakúgy érzelgőssé tesz, mint tett, mikor félszáz esztendővel ezelőtt, először olvastam. 133