Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

„Ha súlyos gond s bűnök Nem nyomják a kebelt, Az ősz nem lát nyomort Az ifjú semmi cselt." Hiába mondják nekem, hiába hiszem el magam is, hogy ez rossz vers, nem is igen van értelme, nekem ez rejtelmesen szép. En ezen sokszor sírtam s ez énbennem már gyermekkoromban dallá vált. Igen csendes, elandalító, megható melódiát csináltam hozzá, melyet magamban ötven év óta dúdolgatok s most is sokszor eljátszom fisharmóniumomon^oi, kivált ha nagyon nehéz a szívem. Mert erre könnyezni tudok és az könnyebbedés. A gyermekeim is nagyon szeretik ezt a zeneszerzeményemet. Hogyne, hiszen már bölcsőjük óta ismerik s ők is énekelgették már unokáim bölcsői felett. Hanem, hogy visszatérjek megint Pápára, elhagyom az érzelgős kis dalt és ott töltött kedves gyermekéveim vidám dolgainak elmondását folytatom. Velünk szemközt dr. Makara orvos lakott a családjával. A doktor maga komoly férfi volt, felesége nagyon kedves, jó néni, velem egykorú fia, Lajos (utóbb a kolozsvári egyetem kitűnő sebész tanára, akinek, fájdalom, vagy két évvel ezelőtt halála hírét vettem), akkor kitűnő kis tanuló s igen jó nevelésű gyerek. Ezért Loiza néni örült, hogy én ezzel a szabályos fiúcskával a tornaórákon összebarátkoztam s időnként átjártam hozzá, vagy áthívtam őt hozzánk játszani. Játékainkban gyakran részt vett szép kis Gizella nevű húgocskája is, akibe tizenkét évvel utóbb kissé szerelmes is lettem. De nyolcéves koromban még nem, mert akkor még Mikovényi Ella volt egyetlen nagy szerelmem. A Makara gyerekekkel kijártam az ő szőlőjükbe is, ahol azonban Lajos mindig oly komolyan botanizált, hogy én, ki az ilyen tudákos mulatságra nem születtem, kizárólag a szép kis Gizellával futkoshattam. Szóval a Makara-barátság végtelenül szelíd és illedelmes valami volt, s 134