Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

egyelőre Loiza nénihez adta nevelésbe. Nekem az édes fiatal teremtés mindjárt nagyon megtetszett s már csak érte is örültem, hogy Pápára hozott a sorsom. — Ugye, mi jó testvérek leszünk? — ez volt hozzám a szép hajadon első nyájas szava, amikor a kocsiról levett s összecsókolva engem, karjaiban vitt be a házba. Mily derűsnek tetszett nekem mindjárt az a komoly ház! Mennyivel szebbnek, mint amilyennek két év előtt, mikor először láttam. Bájos, új testvérem fiatalsága, jósága, vidámsága ragyogta most be, s én éreztem, hogy itt igen jó lesz, itt én boldog leszek. Az is voltam, különösen, amíg Ella szintén ott volt. Csak soha el ne érkezett volna az a nap, mely egy esztendő múlva elérkezett — amelyen apja, egy deresedő szakállú, szép, magas, féllábú dalia eljött érte és elvitte. Akkor én azt hittem, hogy megszakad a szívem s hogy többé nem fogok egyebet tenni, csak zokogni. S méghozzá, éppen, mikor Ella örökre elment, nekem német és francia órám volt Krausz Simon nyelvmesterrel a mély ablakfülkében, s mialatt a nyelvmesterem az én toUszárammal szokása szerint a fülét piszkálta, én az ablakon át megláttam, amit el akartak előlem titkolni, hogy Ella fenn ül a kocsin apja mellett és sírva integet búcsút. Tudtam, éreztem, hogy sírása és integetése leginkább nekem szól... Most már mindent tudtam!... Ellát elrabolták tőlem, holott mikor én aggódtam, hogy ezt tervezik, megnyugtatásomra azt mondták, hogy erről még egyelőre nincs szó. Még most is borzadva gondolok akkor érzett szívbeh keservemre. Nem szeretném azt még egyszer átélni. S még most is felsír a szívemben, amit akkor, ott a mély ablakfülkében kétségbeesetten sikoltoztam: Ella!... Ella!... Krausz Simon nyelvmester azonban, hogy elterelje figyelmemet a kesergésről, közömbösen tovább piszkálta fülét s rendületlenül folytatta magyarázatát, mely szerint a francia complication^^^ szót úgy kell kiejteni, hogy khomplikászjón. 128