Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

delkezésünkre, akinek az édesapám előbb gyámja volt, s aki az édesapámat utóbb is hűséges fiúi háládatossággal szerette. A boglári kocsik közt volt egy csinos cséza^^s, melybe két szép kis mokányi26 volt befogva. Erre a csézára rakták fel temérdek kisebb poggyászdarabjainkat, melyek ezt annyira megtöltötték, hogy ülőhely a kocsisén kívül csak egy maradt rajta, a kocsis mellett. Én erre a helyre pályáztam mindenáron. Minthogy a kocsist szülőim igen megbízható embernek ismerték, vágyam teljesült. Élvezetes, kényelmes utazás volt ez, ott a jóízű kocsis balján, közvetlenül a két szép kis mokány mögött. Méghozzá mi indultunk elsőkül, s útközben a gyeplő sokszor került az én kezembe. Gyönyörű nyári nap volt, nagy meleg és por nélkül. A falukban, melyeken áthajtottunk, a sövények felett kinyúló, dúsan rakott almafaágak mélyen leereszkedtek pufók, zöld gyümölcseik terhétől. A kocsist minduntalan faggattam, hogy melyik fán mifajta alma terem. Az nem lehetett nagy pomológusi^?, mert valamennyire csak azt mondta, hogy szentivánahna. Attól fogva én mindmáig minden éretlen, zöld almát szentivánalmának nézek. Siófokra azon az oldalon hajtottunk be, ahonnan nem látni a Balatont. A nagy parasztház azonban, melyről a kocsis ostorával mutogatva már előre megmondta, hogy mi ott fogunk lakni, jobbról az utolsó volt abban az utcában, mely a tó felé vezetett. Rögtön utána nagy széles térség látszott, melyet balról a Sió folyócska szegett be s odább keresztben szelt át egy elsorompózott, mereven egyenes út. Ennek az útnak mentén szabályos távolságokban csupasz, magas szálfák meredtek fel, melyek között fenn, vékony drótok vízszintesen léniáztáki28 át a levegőt. Még mielőtt befutottunk volna siófoki lakásunk udvarára, éles hosszú fütty s dübörgő robaj csapott fülembe a sorompós, mereven egyenes út felől. Riadtan meresztettem arra szememet. A dübörgő robaj nyakra-főre, szinte ijesztővé nőtt. A sorompók közt egy óriási fekete vasszörnyeteg rohant el, mely felfelé kiszélesedő, tölcsérforma 85