Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

paszemtok egészítette ki a csendéletet, melyből Lujza néni időnként előszedte s feltette az ókuláját, hogy engem jobban megvizsgáljon. E vizsgálatok eredményével meg lehettem elégedve, mert Lujza néni szigorú arca enyhe mosolygásokra derült, okuláréja mögött pedig egy-egy könnycsepp is megcsillant. Ezen annyira nekibátorodtam, hogy beszélni kezdtem vele. Csak az vetett kissé vissza bizalmaskodásomból, hogy ő már megint felvette kötését s roppant sietséggel kattogatta a hosszú tűket, s eközben jobb keze mutatóujja folyton fenyegetett. Aztán, bár igen nyájasan, de mégis oktatóan, az én „Lujza néni" megszólításaimat, minden alkalommal nyomatékosan „Loiza néni"-re javította ki. Mert, magyarázta, őt „Aloizia" névre keresztelték, tehát nevének rövidítése „Loiza", nem pedig „Lujza". O, úgy monda, mindenben az igazságot és pontosságot szereti, még a nevek kimondásában is. Ennek jelét láttam abban is, hogy ő engem egyetlenegyszer sem szólított Bandinak, hanem mindig következetesen Andornak. Édesanyámmal szemben is kifejezte csodálkozását, hogy mért nem hívnak engem a becsületes, szép komoly Andor nevemen, a közönséges, parasztos Bandi helyett. E kis bökkenőket leszámítva, az első este elég jól telt el a rendes, szabályos, nekem szokatlan házban. Az öreg Pista bácsinak dörmögő mély basszusa már éppen kedvesen zsongító, altató varázsul hatott rám, amint vacsora után a díván sarkába húzódva hallgattam a nagyok beszélgetését. Pilláim olykor hosszabb időre lezáródtak, de mikor egyszer hirtelen éberségre serkentem, hangosan rémültem egy különös csodán. Láttam ugyanis, hogy Pista bácsi felnyúl a feje búbjára, arról feltűnően ősz hajzatát leveszi, s oly ragyogóan csupasz fejjel ül előttem, mint egy rózsaszínű billard golyó^^é Még Loiza néni is csöndesen rázkódott a kacagástól, mialatt Pista bácsi engem megnyugtatott, hogy amit levett a fejéről, az csak paróka, s azért vette le, mert melege van. Holnap majd megint 82