Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Egy napig maradtunk Marcaliban, élvezve Pepi néni édes vendégszeretetét. Viszonzásul el kellett szavalnom minden verset s el kellett dalolnom minden nótát, amit csak tudtam. Kimondhatatlanul gyönyörködött bennem. Különös istencsodának tartotta, hogy én náluk, annyi esztendei távollét után, még mindenre emlékezem, holott én magam ezt igen természetesnek találtam. Hiszen mintha csak tegnap álltam volna utoljára az üveges szekrény előtt, bámulva a zöld üvegkorsót, melyből engem kereszteltek. Természetesen jelmezes főpróbát is kellett tartanunk Pepi néninek a Lujza néni színe előtt végbemenendő bemutatkozásomból. Felvettem tehát a sok csörgő gombú, új ruhát s boldog voltam, hogy Pepi néni attól és abban tőlem egészen el van ragadtatva. De nyomban rá mégis megaggasztott Pepi néni azzal a megjegyzésével, hogy „jaj, hogy fogsz te ezzel annak a nagyon okos Lujza néninek tetszeni." Nem vettem ki a hangjából, vajon felkiáltó vagy kérdőjellel mondta-e ezt. Lelkes bizonyosság-e vagy töprengő kétkedés?... Már egyáltalán legjobban szerettem volna, hogy ne is folytassuk utunkat Pápa felé. Maradjunk itt. Itt jó lenni, itt van Pepi néni, aki megérti, hogy én az új ruhában mily nagyszerű vagyok. Másnap délután tovamentünk. Pepi néni sírt, én is sírtam. Estefelé eljutottunk Keszthelyre. Ott bizonyos Stokker bácsiékhoz szálltunk. Stokker bácsi nagy bajszú, kis termetű, jó ember volt, azt hiszem, járásbíró. A felesége egy klasszikusan szép, nagy és kedves asszony, született Deseő-leány, kiterjedt atyafiságunkhoz számítódott. Két gyermekük volt; körülbelől velem egyívásúak. Egy leány és egy fiú. Az utóbbit megcsodáltam, mert még mindig magyar ruhában járt, ami nálunk már akkor divatját múlta, s mert már kisfiú létére is csinosan hegedült. A következő napon, jókor reggel indulva, nagyon is hoszszúnak tetszett kocsizás és két etető stáció^^s után még világos nappal szerencsésen elérkeztünk utunk végső céljához. 79