Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Olyan döcögős kövezeten, amilyenről addig fogalmam sem volt, végig zötykölődtünk majdnem egész Pápa városán, s végre a bennszülöttek útbaigazításai segítségével, megálltunk a főiskola utcában a Bocsor-ház előtt. Behajtani abba nem lehetett, mert csak egyszárnyú, bezárt, keskeny kapuja volt az utcára, az is egy küszöblépcső felett, s mikor kinyílt, még egy fedett, kipingált, hosszúkás szobaforma kapualj következett utána. Már az utcára szolgáló ablaküvegen át kimosolyogtak ránk bátyáink arcai. Egy perc múlva ugyanez a két arc a megnyílt kapurésben ragyogott felénk. Fölöttünk egy csodálatosan rendezett hajzatú, nyájas öregemberfej, fehér bajuszszal és ezüst Kossuth-szakállal. Ez volt Bocsor István — nekünk Pista bácsi. Dörmögő, bajuszos hangon mondott megnyerő, szíves istenhozottat — s én máris megszerettem őt. Aztán mentünk be a házba. Hirtelen nagy szívdobogás fogott el. Jaj, - most következik az a híres okos! A Lujzi néni! Es következett is, de nem volt olyan borzasztó, mint gondoltam. Sőt egy tekintetben kellemesen lepett meg: háromkerekű tolószékben ült, mert nem tudott járni. Mint ő röviden, komolyan s rendkívül megértetően maga tudatta velem mikor keblére ölelt, egyik térdével hét esztendővel olyan baja esett, hogy azóta az gépben van s a doktorok nem tudják meggyógyítani. En mindig szerettem a szokatlan különösségeket s úgy gondoltam, hogy egy gépbe tett lábú, háromkerekű kocsiban ülő, járni képtelen nagynéni ezek közé tartozik. Kelletlen előítéletem ezzel szűnni kezdett Lujza néni iránt, noha ő különben külsőleg csakugyan olyanforma volt, aminőnek előzetesen képzeltem. Idős, nem szép asszony, minden dísz nélkül szűkölködő fekete ruhában, erősen lesimított hajviselettel. Kontyát egyszerű, fekete főkötőféle szorította le s magas homlokát, középen, az orra felett, merőlegesen egy mély gondolatredő szelte át. Ölében féHg kész fehér harisnya feküdt, benne négy kötőtű négyszög alakban; az ötödik a fehér harisnyarészietet a fehér pamutgombolyaghoz tűzte. Mellette egy pá80