Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

A kormos fátyol nemsokára ritkulni kezdett s lassanként egészen eloszlott. A nap fény korongjába nézést már nem bírta szemem, mert arról is teljesen eltűnt a kis fekete gömbrész. Mire Sörnyén hajtottunk át, ahol fehsmertem a házat s mögötte a nagy kertet, melyben három évvel előbb öregapám és öreganyám sírjánál imádkoztunk, már nem is gondoltam a napfogyatkozásra. Sörnyén túl, Fajszon^^s^ ahol az út rettentő döcögőssé vált, behajtattunk egy igen úrias, kastélyszerű házba. Annak gazdája Kund bácsi — egy előkelő öreg úr — meg két gyönyörű gavallér fia — Béla és Jenő — rendkívüU tisztelettel és szívességgel fogadtak bennünket. A két fiatal úr, mint utóbb megtudtam, ugyancsak élvezte apjuk gazdagságát, s még oroszlánvadászatra is eljárt messze, tropikus világrészekbe. Különben is nagyon emlékezetemben maradtak arról, hogy nálunk vagy tíz évvel később az ő fényképeiket egy szerelmes természetű szobaleány kilopta az albumból, s azokat a kofferjában találták meg. Sohasem látta őket élve, de — úgy vállá az ábrándos teremtés — üyen csodaszép fiatal urak nem is találhatók, csak képeken. Kundoknál ebédeltünk. Roppant urasán. Inas szolgált, s még fagylalt, sőt végül szájöbHtő víz is volt, melyben citromszeletek úsztak. Sajnáltam, hogy édesanyám az utóbbiak kiszopogatásáról engem szigorúan leintett. Ebéd után folytattuk az utat. Én anyám karjába dőlve elszunyókáltam az ülésen. Mire felébredtem, már MarcaUban voltunk s bezökkentünk doktor bácsiék kapuján. Pepi néni sírva-nevetve az ölébe emelt s rohant velem be az üvegezett folyosóra, hol mosolyogva állt nehéz, téH köpönyegben és fején téh sapkával a doktor bácsi. Azt mondta, hogy erős, északi szél fúj, azért nem jöhetett elénk ő is az udvarra. Az udvaron ugyan hatalmas nyári meleget éreztem s egyetlen falevelet sem láttam mozogni, de már rég belé voltam nyugodva, hogy doktor bácsi örökké a megfázástól félti az életét. 78