Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

get, amelyet csak felértem. Az öklöm a végén csupa vér volt, s még egyszer, még jobban megvertek. De ezt a ráadást már rendben lévőnek találtam, mert erre valóban rászolgáltam. Érdekes, hogy az édesapám, aki közpályán hatalmas energiával s nagy sikerrel küzdött azért, hogy Magyarországból a testi büntetés utolsó maradványait is kiirtsa, azt otthon a fiaival szemben sűrűen és keményen alkalmazta. Ha erről családi statisztikát vezettek volna nálunk, abban a legnagyobb számok bizonyára az én kikapásaim mennyiségét és minőségét jeleznék. Azt hiszem azért, mert én voltam az édesapánk kitüntetett kedvence. A legidősebb bátyám, Ferkó, az édesanyánké - ezt lovagiasságból inkább kellett kímélni. A második fiú, Sándor bátyám, beteges volt, az öcsém, Lóránt még nagyon kicsi. A leánytestvéreimhez édesapánk, mint igazi úr, a gyöngeségig gyöngéd volt. így hozta magával a balsors, hogy a tettleges apai szigor zöme énrajtam érvényesüljön. Tudom, hogy ez mit sem rontott rajtam, de félek, hogy túlságosan sokat javított. Kissé puhább szívű, érzékenyebb és méltányosabb emberré lettem, mint amilyennek a kemény és rosszindulatú világban lennem kellene. Kaposvári gyermekemlékeimben a temérdek jó és rossz, derű és ború, nyugalom és vihar között, elkülönözve misztikus ködgomolyokkal, három nagy karácsonyfának mesés, bűbájos fénye tündököl. Akkor még Magyarországon nem volt általános szokás a karácsonyfa, de mi már kaposvári időszakunk első esztendejében is kaptunk egy gyönyörűt. Azt még nem karácsony előestéjén, hanem karácsony első napjának hajnalán. AngyaU csiUngelés keltett fel bennünket álmunkból s előttünk állt a soha azelőtt nem látott fényes fenyő, mint valósággá lett tündérálom. A későbbi esztendőkben már az előestén jött a kis Jézus, s mi gyerekek, kizárva abból a szobából, ahol O az előkészületekkel titokzatosan és láthatatlanul működött, diót kaptunk, hogy békességesen pározva várjuk be gyönyörűségre hívó csengetését. Kíváncsiságunk feszültsé65