Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

És én éppen ezzel a szelíd Juliskával utóbb mégis oly esztelen és otromba lovagiatlanságot követtem el, hogy még ma is szégyellem. Ötven esztendeje nem tudok e rejtett szégyen terhétől szabadulni. Meg kell gyónnom, ki keU írnom vezeklésül, hogy megkönnyebbüljek. Egy napon, mialatt a szelíd leányok a kertünkben andalogtak, én az udvar végében egy lószerszámról leszakadt sárgaréz csörgőt találtam. Szaladtam a kertbe a kincslelettel, hogy az andalgó leányoknak eldicsekedjem vele. Útközben a csörgőről le akartam nyalni valami zöld foltot. Nem tudtam, hogy az mérges rézrozsda, s hogy égeti a szájat mint a paprika. Nyálasom után tüzes kínt éreztem nyelvemen s toporzékolva ordítani kezdtem. Juliska ijedten segítségemre szaladt. S ekkor én, nyomorult kis gazfickó, megbolondulva a nem értett s nem várt fájdalomtól, azt az édes szelíd leányt ütni, verni, tépni kezdtem, még meg is akartam harapni. A házbeli cselédek, akik a zsivajra kiszaladtak s megnézték a csörgőt is, melyet én elhajítottam, s pártomra keltek, mintha a szegény ártatlan JuHska nyalatta volna meg velem ostobaságból azt a mérges rezet. Juliska sírt és hazaszaladt. Nénjei utána. Nekem a cselédek kimosták, kitörülgették az égő számat. Csupa meg nem érdemelt részvét környezett. Ettől demoraUzálva^o^, nem volt bennem annyi becsület és bátorság, hogy megmondjam az igazat. Mindössze annyi telt tőlem, hogy esdve kértem a cselédeket, ne mondják el az esetet szüleimnek, akik akkor nem voltak otthon, mert azok bizonyosan engem vernek meg Juliska megveréséért. A cselédek, tapasztalatból tudván, hogy az én megveretésem mindig bizonyos, ha mást, különösen nőt megütök, mint hű cinkosaim csakugyan el is hallgatták utálatos esetemet. így szabadul néha a földi igazságszolgáltatástól az ember is, a gyerek is, amikor csakugyan bűnös. Viszont máskor keserves büntetés a része olyan bűnért, melyben egészen ártatlan. 63