Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Szépnének volt néhány jóravaló felnőtt leánya is, akiknek meg volt engedve, hogy el-eljárjanak üdülni a mi kertünkbe, amikor más vendégek nincsenek ott. A csinos, szelíd kisvárosi leányok szerényen andalogtak a kertben s én olyankor mindig hozzájuk csatlakoztam. Mindig nefelejcset szerettek volna találni meg négylevelű lóhert. Füvekből pedig csinos láncocskákat fontak s beszéltek azokhoz: „láncold hozzám az enyémet!" Ok nem tudták, hogy én tudom, hogy ők legtöbbnyire szerelemről beszélnek. Amely titkukra különben érzékenyen eldúdolgatott dalocskájuk is elég őszintén rávallott: Zöld fűben legel a tehén. Szeretőmnél nincs szebb legény; Gyűrűzött haj, fekete szem, Ah beh szeretlek kedvesem!... Ezt azok a szeKd leányok oly kimondhatatlan epedéssel pianisszimóztákioi, hogy én sírni szerettem volna, valahányszor hallottam. Egyszer, nem indiskrécióbóP^^^^ hanem csak igaz részvétből megkérdeztem a hozzám legbizalmasabb legfiatalabbiktól: „kérem JuUska, kié az a gyűrűzött haj?" A szehd leány kissé elpirult, de feltalálta magát, s gyönge ujjait az én dús szőke göndör fürteimbe merítve, nevetve felelt: „hát ez a gyűrűzött haj, Bandika, a magáé." „De JuHska, a fekete szem?" - folytattam én tovább a vallatást, arra gondolva, hogy ez a személyleírás már nem illik rám. Juhska zavarodottan mosolygott s leguggolva jól belenézett az én szemeimbe s megint kivágta magát: „nini, Bandika, most látom csak, hogy a maga szeme nem fekete!" Aztán legott újra eldúdolta az érzelgős dalocskát, de most már a „gyűrűzött haj" után nyomatékosan „sötétkék szem" következett. Ami engem túl boldoggá tett volna, ha nem sejtem vala, hogy egy kis hamisság van a dologban. 62