Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

lábainál fogva feje tetejére állított. így szokta ő, monda nekem utóbb, a fuldoklók tüdejéből kiönteni a vizet. S nagyra volt vele, hogy nincs nap, amelyen ő ezzel a módszerrel egynehány életet meg ne mentene. Egyszer régen őt is így mentették meg, akkor tanulta. Bátyámra, mint életmentőre sokat tartottam, de most már még kevésbé mertem volna vele a Kapósban együtt fürödni, mint azelőtt. Féltem, hogy az én életemet is bizonyosan megmentené. A folyócska mentén terült el a Sétatér is. Ebbe sokszor betértem a hegyre menet vagy onnan jövet. Kevéssé gondozott, fás, bokros, gazos, szúnyogos közkert volt biz az, nem olyan, mint a gleichenbergi promenád^^. Hanem mégis volt benne egy úgynevezett csigadomb, amit én, nem tudom mért, valami nagyszerű attractionak^^ tartottam. Az egész nem volt egyéb néhány öl nagyságú, kúp alakú, begyöpösített földhányásnál, melynek csúcsára egy csigavonalban haladó út vezetett fel. A kaposi hegyre járásom emlékezetébe kapcsolódik első emlékezésem Visy Imrére, aki utóbb, Tisza Kálmán hosszú miniszterelnöksége idejében, mint szabadelvíí újságszerkesztő és Budapest VIII. kerületének képviselője, a magyar zsurnalisztikában és pohtikában jelentékeny szerepet játszott. Amikor még én Kaposvárott gyermekeskedtem, róla, mint e város egyik legtekintélyesebb orvosának fiáról és nagyreményű pesti diákról sok dicséretet hallottam. Aztán egyszer egy szép karcsú, barna fiatalember lengett végig a mi szőlőnkön átvezető úton s a körülem álló nagyok figyelmeztettek: „ez az a kitűnő fiú, a Visy gyerek!" Mire én annyira utána meredtem, s oly erősen megnéztem őt, hogy akkori alakját még most is ki tudom helyezni képzeletemből magam elé s újra látni vélem, változatlanul. Ugyanazzal a szőlővel függ össze a mi kaposvári háziorvosunknak, Gulyás doktornak kedves emléke is. Nem mintha őt a szőlőnkben valaha is láttam volna, hanem kizárólag egy kis60