Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

tét arcú, borús szemű és borzas, fekete hajú, iszonyatos óriást láttam közeledni, rogyadozó járással. Bal szomszédunk az alacsony és az utca felé tűzfalas Gepli-ház volt. A közelgő óriás jöttében lomhán felnyúlt annak fedelére, majd a tűzfalába vágott kaszarés mellé támasztva tenyerét, lustán leszólt hozzám a mélybe, s igen idomtalan hangon éppen a mi lakásunk után kérdezősködött. Felkiáltottam rá, hogy mi itt lakunk, de rögtön dobogó szívvel be is szaladtam előle s meg sem álltam, míg bele nem kapaszkodtam az édesanyám szoknyájába. Az óriás aztán ott járt nálunk, mint megtudtam, apjának, Hofbauer zsidó szabónak valami ruhaügyben küldött üzenetét hozta. Azt is elmondták nekem, hogy ez az óriás még csak tizennégy esztendős fiú s igazán világcsoda. Nemcsak hogy máris a legmagasabb ember a városban, sőt a vármegyében, hanem már a fekete bajusza és szakálla is ütöget s bekormozza az egész arcát. Azután is többször láttam őt a városban, de mindig féltem és menekültem tőle. Evekkel utóbb hallottam, hogy egy vállalkozó kibérelte őt s „az óriási arab herceg" nevezet alatt világszerte pénzért mutogatta. De nem sokáig tartott a szegény óriás szerencséje, mert tüdőbajos volt és hamarosan elpusztult. A Gepli-ház attól a perctől fogva, hogy az óriás a tetejét megnyúlkálta, még balsejtelmesebb lett számomra, mint már előbb is volt. Mert már előbb is az volt. Nem egyéb okért, csak mert annak egyik ablakából nagyon sokszor kimosolygott rám egy halálosan sárga, teljesen összeaszott öreg, női arc. Hiába mondták nekem, hogy az egy igen régóta nagybeteg, jó öreg nénié, akinek én tetszem, s hogy sok szenvedésében egy kis enyhülés neki az én bohóságom látása — én bizony mégis nagyon féltem tőle. Most már az óriástól való félelmem is ugyanehhez a félelemhez kapcsolódott, s megsokszorozta ezt. Végül még iszonyúbb történt: GepUné meghalt. Tudtam, hogy benn a házában fekszik kiterítve, s szerettem volna tovamenekülni még a miénkből is, de viszont babonás, ellenáll52