Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

— De hiszen az a Kozma doktor nekünk még csak nem is rokonunk. — vetettem én közbe. — Mindegy az, kis úrfi, azt a világ nem nézi. Mégiscsak segítenem kellett annak a másik Kozma-kocsisnak, pedig nekem az soha pajtásom sem volt. Leszedtem hát egy kerítésből egy szál szöges lécet, odaugrottam a parasztokhoz, hogy: mi lesz? Hát az lett, hogy a Kozma doktor kocsisa elszaladt, engem meg a parasztok „legyilkótak". Gyurit ettől fogva, mint becsületes, buta lovagias hőst, még jobban szerettem. A névrokonunk kocsisát ellenben még a fejszés parasztoknál is jobban meggyűlöltem. Különösen, mert ugyanazon a reggelen, mikor szegény Gyurit szétnyiladozó, véres fejjel fedeztem fel az istállóban, a Kozma doktor incifinci, hetyke kis kocsisát láttam fütyörészni egy trágyásszekér bakján. De még nagyobb hőssé avatta szememben Gyurit másik, még nehezebb kalandja. Somogyban még akkor igen eleven emlékezetben volt a Patkó-világod. Időnként még irtogatták is maradványait és új sarjadzásait katonai statáriummal^^. Kaposvárott sűrű népmulatság lett az akasztás. Hogy a bölcs urak elrettentő példákat statuáljanak^^, az akasztásokat nagy nyilvánossággal és ünnepélyességgel rendezték. Mikor valakit, de többnyire valakiket akasztani vittek, az lakodalmas menetnek is beillett volna. Gyuri lelkesedett ezekért a menetekért s engem ölébe emelt, ha a zsibongó tömegtől körülrajongott kocsisor a deliquensekkel^^, a vigasztaló papokkal, osztrák katonai zsandárokkal, s a többi parádés személyzettel kapunk előtt vonult el. — Hej kis úrfi — mondogatta az akasztandókra célozva — ezek ám a derék magyar legények! Én is azt hittem, hogy ezek azok. A nép is azt hitte. Hiszen még minden magyar szívben sajgott az emléke a szabadságharc hősei akasztásának. S különösen minden somogyi szív47