Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

se bántotta büszkeségemet, de viszont a földszinti új lakás nagy tágassága, a benne terjengő kandallós ebédlő, az egyik oldalán üvegezett falú, télikertszerfí téglás szoba, a gyepágyas, virágos nagy udvar, az istálló, melyben két szép lovunk ropogtatta az abrakot, s az udvar végében vasrács mögött következő kert, mely emlékeztetett a doktor bácsiékéra Marcaliban, s melynek hátsó kis ajtaja már a szabad mezőbe nyílt — meggyőzött róla, mégiscsak igen jó lakáscserét csináltunk. Méghozzá, túl az istállón és kocsiszínen, az udvar mélyében, a bal sarokban, ajtajával s két ablakával a kert felé fordulva, egy kisebb külön házikót fedeztem fel. Benyitva, egy világos szobában találtam magamat, mely egyúttal konyha és cipészmiíhely volt. Az ismeretlen néni, aki a takaréktűzhelyen főzött, engem mosolyogva tessékelt beljebb, s az alacsony széken gubbasztva dolgozó cipész bácsi (mi magyarán csak „sujszter"-nek mondtuk), abbahagyva a füttyszót meg a cipőtalp-kalapálást, tréfásan nézett rám. A fő bubája azonban ennek az udvarunkba rejtett ipartelepnek egy különös kép volt a falon. Az kisebb méretben egy éppen olyanféle sujsztert ábrázolt cipővarrás közben, mint amilyen lenn, a kisszéken ülő, eleven majsztiram^ó volt. Ez az utóbbi, amint észrevette, hogy én a falon függő hozzá hasonlatost bámulom, felugrott, felnyúlt a kép felé, meghúzott egy abból alácsüggő zsinórt. Amire megdöbbentő és mégis kacagtató csoda történt. A képből berregő hang hallatszott, a képi sujszter pedig elkezdett széles, merev, rántó mozdulatokkal varrni, ide-oda forgatva óriási száját s kancsal szemének golyóit. Ez volt az én gyermekkorom naiv, de megbabonázóan hatásos mozija. Sajnálom a mai raffinait idők blazírt gyermekeit^^, akik százféle kynofilm^s közt finnyásán válogatva, egészen megszokott dolognak tartják, hogy a képek is mozognak. A háznak, melybe lakni jöttünk s mely ennyi kellemmel és csodával kínálkozott, Jakab István ügyvéd, édesapám barátja és kollégája volt a tulajdonosa. Ez maga lakott volt benne 33