Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

ösztöne sugallta, hogy én erre a tej szagú, tagos némberre^^ kíváncsian leselkedjem s hogy alkalmas pillanatban ne csak lássam, de érinteni is kívánjam bájait. Midi nevetve visszautasította ostromomat s elkiabálta, hogy én nem hagyom őt békében. Erre jött a haddelhadd, melyről csak ma is annyit ismerek el, hogy fegyelmezési rendszabályul helyes volt, de erkölcsi igazság nem volt benne. Mert bizonyos, hogy nekem akkor még fogalmam sem volt róla, mi rosszat cselekedtem. Akkoriban volt egy olyan időszakom, melyben nappal sokszor elaludtam, éjjel viszont folyton felültem az ágyamban és fecsegessél zavartam a többiek nyugadalmát is. Hogy elcsitítsanak a velem egy szobában alvók, folyton azzal ijesztegettek: „Csitt, hallgass, mert jön a bakter!" Én tudtam, hogy a bakter44 künn jár éjjel az utcán, oltogatja a lámpákat s esze ágában sincs bejönni, kivált egy emeleti lakásba — és cseppet sem féltem tőle. Én egyáltalán mindig csak hazajáró kísértetektől és más, lehetetlen rémképektől féltem, élő embertől soha. így a síirűn emlegetett baktert humorosan fogtam fel, s mikor egy reggel betoppant hozzánk látogatóba a Marcaliból ismert kedves Paiss Bódi bácsi, ránevetve a fehér, torzonborz bajszú öreg úrra, huncutságból azt kérdeztem tőle: „ugye bácsi, maga a bakter?" Amire az öreg úr elkacagta magát, visszamordult: „te vagy huncut a bakter, te magad." Ettől a naptól fogva a „bakter" nevezet annyira rajtam ragadt, hogy soha többé Somogyban engem senki másképp nem szólított. Paiss Andor, a „bakter" nevezet rám ruházójának fia, még itt, Budapesten, kúriai tanácselnök korában is, mikor én már kezdő nagyapa voltam, kizárólag a „bakter" megszólítással tüntetett ki. A Fóli-házból második és utolsó kaposvári lakásunkba, a Jakab-házba hurcolkodtunk át. Ez földszintes ház volt, szintén a Fő utcán, a túlsó soron; azon, amelyiken a vármegyeháza van, de attól jó távol, s már közel az ispotályhoz^^, mely akkor a város végső épülete volt. A leszállás az emeletről kis32