Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

te, hogy a csoknyai^^ református lelkész ebből öntötte az én fejemre a vizet, amikor engem, az ő karján, megkeresztelt. Ilyenkor Pepi néni mindig meg is simogatta a fejemet s kicsit sírva-nevetve azt mondta, hogy az egy okos kis fej. Pepi néninek magának nem voltak gyermekei s azért minden kényeztető anyai érzését rám pazarolta. Megtanított arra is, hogy a zongora felett lógó szép, színes kép Budavára viszszafoglalását ábrázolja az osztráktól és Henczi^^ halálát. A képen a barna atillás^^ honvédeket végtelenül szerettem, a vár védőit ellenben szertelenül gyűlöltem. Erre annál több jogom volt, mert egy anyai nagybátyám, Dóczy Pongrác Budavár ostrománál esett el mint létramászó honvéd. Mikor végre Pepi néni leült a soha meg nem hangolt, öreg zongorához s kemény taktusban elzörgette rajta a Rákóczi-indulót, majdnem megbolondultam a lelkesedéstől. A Budavár visszavétele most már az én falamon lóg s a zöld üvegkorsó is az én öröklött kincsem. Már két unokámat szintén abból keresztelték. De a doktor bácsiék marcali házának vonzó érdekességei még távolról sem voltak kimerítve a szobák elmondott csodáival. Ott volt még a nagy udvar is, melynek egy része kiskertté volt alakítva s mégis annyi szabad területe maradt, hogy teljesen kifogytam a szuszból, míg egyszer körülfutottam. Némely napon, mikor a doktor bácsi a vidék részére rendelt, ez a rengeteg udvar olyan volt, mint egy szekértábor. Minden szekéren beteg parasztemberek, asszonyok és gyerekek nyögtek, jajveszékeltek párnákon és dunnák alatt. Mert a doktor bácsi csodadoktor hírében állt, akihez messze földről tódultak a páciensek. O az erősebbeken eret vágott, a gyöngébbeknek köpölyözést^o rendelt, az igényteljes gazdagabbaknak hosszú recepteken írta az egész patikát — s akár így, akár úgy mindig minden páciense meggyógyult. Legalább mindenki így mondta, s én csak olyan szentül hittem az ő csodatévő erejében, mint a közvélemény. Azt ugyan nem feledtem el, hogy 19