Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

történelmi ismeretek szintén vonzottak, ellenben a számtanból már a legkisebb elemi adagokat sem szerettem bevenni. Ami azonban nyilvános elemi iskolai rövid pályámon legmélyebben megrendített s egész életemre kihatott, az Lejtényi tanító úrnak egy jóslata volt a lusta tanulókról. Eszerint, aki lusta, aki unja az iskolában a tanítást, otthon pedig a tanulást, meg az írásbeli feladatok elkészítését, az soha életében nem fogja semmire sem vinni, hanem abból nagy korában koldus lesz. Itt fog üldögélni valahol rongyosan, kiéhezve, az iskola közelében, valamelyik utcasarkon, vagy tán a hpótvárosi bazilika lépcsőjén s kinyújtott kezében lyukas kalappal krajcárokat fog kunyorálni. Minthogy én bizonyos voltam benne, hogy iszonyú lusta vagyok, unom a tanulást, a tanítást meg a feladatokat, kétségbeestem. Elkerülhetetlennek tartottam, hogy belőlem éhező, rongyos koldus ne váljon. De, mivel iszonyodtam ettől a nyomorú sorstól, igyekeztem tőle megmenekedni. Hihetetlen lustaságomon, iskolásság-unásomon keserves erőfeszítéssel valahogy mégiscsak győzött rettegésem a rút, koldusi jövőtől s valami minimális munkára mégiscsak rászoktam. Ebből utóbb olyan kötelességérzet fejlődött ki s lett úrrá bennem, mely megbízható munkásnak tüntetett fel engem mások előtt, holott őslustaságomnál fogva minden munkát mindig utáltam. Az elemi iskolai katolikus vallástan, a derék kis Lejtényi tanító úr rövid, de szívre és gondolkozásra ható előadásában, akármi vallású gyereknek egyaránt jó és hasznos lehetett. Nyoma sem volt benne semmiféle felekezetességnek vagy pietizmusnaki^i. Otthon szerzett istenfogalmamat nem másította meg, de kibővítette az örökkévalóság és végtelenség megfoghatatlan fogalmával. Mikor a tanító úr erről először beszélt, szent borzalmat és oly izgató vágyat keltett bennem a nekem új, rejtelmes fogalom felfogása és átérzése után, hogy aznap este nem tudtam elaludni. Ágyam akkor a szüleim hálószobájában állt s így ők meghallották nyugtalan hányódásomat és sóhajtásaimat. 115