Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

mi történt. A jó oldala az volt a rémületnek, hogy azon a napon nem volt tovább tanítás, hanem hazamehettünk elregélni a nagy esetet, melynek fültanúi voltunk. De nemsokára azután, hamvazószerdán'^(•, mégis elmehetett az egész iskola a beomlott kupolájú templomnak épen maradt szárnykápolnájába a hamvazási szertartásra. S engem, kálvinista gyereket csakúgy meghamvaztak ott, mint a többi fiút. Hogy abban az iskolában mi mindent tanultam, arra már nem emlékszem pontosan. De arra igen, hogy a felmondandó leckét mindig kitűnően tudtam, bár otthon sohasem tanultam semmit, hogy az írásbeli feladatokat sokszor nem csináltam meg, s hogy a kis olvasókönyvemben a versek s az elbeszélésszerű olvasmányok igen érdekeltek. Ma is sokszor dúdolom még magamban a „Gazda leszek, telkes gazda, ha mondom" kezdetű dalt, melynek szövege benne volt a könyvemben s nótáját Lejtényi tanító úr énekelte belénk. Emlékszem a versikére is, mely a nyughatatlan kisfiúról szólt, aki minduntalan valami mást kíván - „ha valaki jönne, ki engem elvinne!" S jött, többek közt, „a csiga lassú méltósággal s a fiúcskát elvitte magával." No és mennyire emlékezem az elbeszélésekre! A katonaintézetbeH ifjú dalmatára, akit Mária Terézia fényesen megjutalmazott; a Szeredai nevű vitézre, aki Nagy Lajos király parancsára beugratott lovastól a ragadó folyamba s majdnem belefúlt, de a király utánaugratott, megragadá s a partra úszott vele; - de mindenek felett legkedvesebben emlékszem arra a szegény kutyára, akit Bécsből Prágába átköltözködött gazdája a szomszédos boltba küldött burnótért, mint ahogy Bécsben szokta, s a kutya csak egy hét múlva jött vissza lesoványodva — mert „szegény kutya a burnótot Bécsből hozta." Mennyi meghatottságomba és könnyembe került az a szegény kutya!... Igazán azt hiszem, hogy az efféle, ma már pedagógiailag túlhaladott, tán le is nézett, naiv, érzékeny olvasmányok sok jót oltottak belém, ha tudományos vagy reáhs, gyakorlati szellemet nem is. A kezdetleges földrajzi és 114