Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

Lenauról semmit sem tudtam. Egy másik vers is nagyon meghatott; annak ma sem tudom a szerzőjét, mert azóta nem is olvastam. Az úgy kezdődött, hogy valahol a csatatéren „ott fekszik egy holt katona, ...elfeledve, bár vitézül harcola". Otthon pedig, a holt katona szülői aggódva beszélgetnek harcba vonult fiukról. Az édesanyja egyszer csak balsejtelmesen így sóhajt: „tizenegyen megállt óránk, azt jelenti: elesett." Ah, mennyit sírtam én ezen a holt katonán! Versolvasásomban senki sem zavart, sőt, mindenki örült rajta, hogy az engem teljesen leköt s így nincs örökké veszekedés a kevés és szűk szállodai szobába szorult sokgyermekes családban. Mert azt, mint való igazat őszintén megállapíthatom, hogy valahol csak én gyermekkoromban gyerekekkel, különösen testvéreimmel együtt voltam, ott mindig veszekedés volt. A házi felsőbbség ítélete szerint pedig az rendesen az én maradhatlan gúnyolódásaimból kerekedett s az én emlékezetem szerint rendesen az én megveretésemmel végződött. A Frohnerban különben csak néhány napig maradtunk, azután, mert a szomszédos, állandó lakásunk még mindig nem készült el, egy-két hétre átköltöztünk Budára, a Császár fürdő közelébe, a Gyógyforráshoz címzett, régies, egyemeletes vendégfogadóba. Nekem ez is tetszett, különösen azért a csodájáért, hogy az emeletre, melyen a mi szobáink is voltak, a földszinti konyhából egy kis Hften húzták fel az ételt. Emellett az is szép volt ott, hogy a fogadó udvarának hátterében szirtes, növényzetes hegyoldal tolult fel, melyre tilos, tehát mulatságos volt felmászkálnunk. Aztán a közeU Császár fürdő kertjében, mely akkor roppant elegáns divat-mulatóhely volt, sokszor szólt a zene és sok közönség kavargott. Legfőbb emlékem a gyógyforrási kalandjaim közül mégis az, hogy egyszer az ablakunk alatt harsogó katonabanda után elszaladtam s az volt a tervem, hogy majd a katonák közé keveredve ingyen megyek át a Lánchídon Pestre. Győztem is a poroszkálást a katonák porában egészen a Bomba térigi^^^ jjg QH 105