Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

A Császár fürdő a Zsigmond utcával, 1880-as évek Ismeretlen fényképező már kétségbeestem, hogy az a Lánchíd sehogy sem akar köze­ledni — s halálos fáradtan visszavánszorogtam haza. Ott már azt hitték, hogy elvesztem, de mikor már megkerültem, ha­mar megvigasztalódtak a rosszpénzre vonatkozó, ismeretes közmondással. Kikapni kikaptam, de legalább kárpótlásul azzal dicsekedtem, hogy csakugyan átsétáltam a katonák közt a Lánchídon és vissza. Végre, október elején, mégiscsak benn ültünk már állandó, pesti fészkünkben, a Nádor utca 23 szám első emeletén. Bi­zony szűkecske fészek volt az a régi, tágas, kaposvári, kertes ház után. Mindössze három szobánk volt a Széchenyi utcára s még kettő az udvarra. Nemsokára hozzá is kellett vennünk még egy kis szomszédos udvari lakást, hogy valamivel jobban férjünk el. Kívülünk az emeleten még gróf Festetics Leó^^s la­kott, a Nemzeti Színház akkori igazgatója, akinek, az én örö­mömre, volt egy vizsla kutyája. Ez a vizsla lett a házban az én 106

Next

/
Thumbnails
Contents