Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

kerekeken tolták vagy kutyákkal húzatták zajos, recsegő, rekedt, harmonikahangú, durva, cseh verkliiket. E ládák oldalain azonban rikító színű képek a hallgatók szemeit is mulattatták; sőt volt olyan verklis is, melyen a képek helyén a zenére cifra kis figurák táncoltak. Az ilyen attrakciókkal aztán ezek a közönségesebb fajta cseh-német-tót verklisek hamar legyőzték a zeneileg mégis finomabb, olasz konkurrenciát.is» Egy-két napig egyebet sem tettünk, csak a pesti utcákkal ismerkedtünk a tótasszony vezetése alatt. De aztán megérkezett édesanyánk is a többi testvérünkkel, s a tót asszonynak s az utcai kódorgásnak búcsút kellett mondanunk. Az anyai felügyelet inkább a szállóbeh szobáinkra szorított bennünket. En a falak között szűknek találtam a helyet s nem fértem össze testvéreimmel. Valamely új szobai mulatságot kellett magam részére keresnem, olyat, melyhez nem szükséges játszótárs, akivel az összeveszés mindig elkerülhetetlen. Kerestem és találtam. Édesanyám asztalán két verses könyv hevert. Az egyikről bizonyosan tudom, hogy Szász Károly^^^ műfordításkötete volt. A másikban szintén idegen költők magyarra fordított versei voltak, de a fordító nevére nem emlékezem bizonyosan. Úgy rémlik mégis, mintha vagy a könyv címlapján, vagy legalább egy-két fordítás alatt a Tolnay Lajos^^o nevet olvastam volna. Ezzel a két verskötettel félrevonultam a legelhagyottabb vendéglői szobánk ablakzugába s lázban égő arccal, sokszor könnyező szemmel, néha zokogva és borzongva hamarosan felfaltam mind a két könyv minden betűjét. Lehetséges, hogy nem értettem meg minden verset, de bizonyos, hogy valamennyit érteni véltem. Alighanem sokkal fantasztikusabb tartalmakat álmodtam beléjük, mint aminők valóban voltak, mert szinte meg voltam háborodva ezektől a fordított versektől. Legjobban az a vers tetszett nekem valamennyi közt, amelyikben három holló fenn a levegőben három haldokló lovast követ s előre osztozkodik azok holt tetemén. Lenaunak^^i híres verse ez, de persze, akkor még 104