Varga Éva: Kozma Andor • Életem, 2001

testvéreimnek a magam eszéből rögtönöztem. Hogy ti. mi jó gyermekeknek látszunk, különösen én stb. stb., hogy ők szeretnek is bennünket, különösen engem, stb. stb. Amin végül is kissé összevesztünk, de nagy botrány nem lett a dologból, mert már a pártás szobanéni bevezette hozzánk a felügyeletünkkel megbízott némbert, akit immár eltávozott édesapánk megbízásából fogadott. Ez egy tenyeres-talpas tót^^^^ asszony volt s szintén nem tudott egy szót sem magyarul. Egyáltalán, ki tudott még akkor Pesten magyarul!... Ha nekünk, vidékről jött magyar gyerekeknek Pesten magyar beszéd ütött az utcán fülünkbe, boldogan figyelmeztettük rá egymást, mint ritka csodára. Budán pedig a múlt század hatvanas éveiben még egyáltalán senki sem beszélt magyarul. Itt a magyarkodás nagy lassan indult s csak a huszadik század elején kezdett az utcákon is észrevehetővé válni. A mi fentebb említett tót asszonyunk azonban jelbeszéddel mégis megértette velünk, hogy elvisz bennünket s megmutatja nekünk a várost. Nagy örömmel indultam vele. Legelsőül a hotellel ferdén szemben kezdődött, roppant kaszárnyát, az Újépületeti'^^ (akkor Nájgebáj-nak nevezték) bámultuk meg s a kapujából kirajzó temérdek katonát, jobbára kakastollas kalapú jágerokati**. Majd a Széchenyi sétateret jártuk be, mely a Nájgebáj falán innen zöldellt. Volt benne a közepe táján egy terjedelmes, földszintes vendéglőépület, de ilyet már láttam vidéken is; de volt még egy szikvizes és szörpös fehér bódé is, melyet inkább méltányoltam, mert ilyet még azelőtt nem láttam. Aztán visszakanyarodtunk s végigmentünk a Nádor utcán a József térig^^s^ Nagyjában ez a vidék akkor is olyanforma volt, mint most. Mindössze a házak voltak egy-két emelettel alacsonyabbak, de földszintes egy sem volt s ennek én nagyon örültem s Pest nagyvárosiasságát megelégedetten méltányoltam. A Nádor utcában legszebbnek mégis a Mérleg utca sarkán lévő fűszerkereskedés nagy címtábláját találtam, melyre három mosolygó kengyel99