Költő L.-M Aradi Csilla: Fejezetek a magyar középkori élet tárházából, 2001

Л

középkor folyamán Magyarországot nem egy ízben Európa Eldorádójának nevezték. A Kárpátok védelmét élvező ország szinte teljesen önellátó volt és egyes régiói egymást kiegészítve alkottak egy különleges egységet; a Kárpátokból származó nemesfém, az erdélyi sóbányák, az Alföldön felcseperedő rideg marhák, a dús szántóföldek, a tölgyesekben makkoltatott disznónyájak, a halban bővelkedő tavak, és a vad borította erdők mind-mind hozzájárultak Magyarország gazdagságához. Amellett, hogy Európa legnagyobb nemesfémet bányászó és exportáló állama volt Amerika felfedezéséig, ezüst-, és arany neműi Kijev, Velence, Regensburg, valamint a Rajnán túli világ minden részébe eljutottak, irigyelt gazdagságát élő marha exportjának is köszönhette. A tőzsérek által lábon hajtott marhák egész Közép-Európát ellátták hússal, emellett bor, gabona, hal és vadbőség jellemezte. Galeotto Marzio szerint „A magyarországi folyamoknak csak egy része víz, a többi hal." Aratás és juhnyírás ábrázolása duc de Beny herceg Hóráskönyvéből. (1411-1416) Magyarország földjének termékenysége már az első századokban szembetűnő volt. 1096-ban, amikor az első keresztes hadak átvonultak Magyarországon, Guibert apát a következőket írta: „Se szeri, se száma a toronymagasságú búzaasztagoknak, a nyájaknak száma töméntelen." A kenyérgabona (rozs, búza), zab és köleskása mellett a középkorra a jelentős húsfogyasztás volt jellemző. A királyi szakácsdinasztiák nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Fő központjuk a Somogy megyei Nagyszakácsi és Kölked volt, és több tagjuk az