Szapu Magda: Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiől 1. • 1848-as katonadalok és Kossuth nóták Somogyban, 1998

változatokat csupán, és 23 antológiában egyetlen Kossuth- vagy honvéddal sem akadt; igaz, ezek többsége Romániában és Jugoszláviában jelent meg, tehát valamiféle cenzúra érvényesülhetett. Ami a gyűjtéseket és a nyomtatásban való közzétételeket illeti, nem véletlenül szerepel elsőit között a szegedi Kálmány Lajosi mások mellett ő az egyik legkövetkezetesebb hirdetője a népköltészet történeti jellegének. Már 1881-ben így ír: „A nép költésébe szövi mind azt, ami őt érdekli: dalol, mesél róla, de érintetlenül nem hagyja... Azt állítani, hogy a magyart hazája sorsa nem érdekli, nem lehet, sőt ha népköltésébe beletekintünk, az látjuk, hogy nagyon is kiválólag érdekli..." (Szeged népe, I. Arad, 1881. 182.) Majd tíz évvel később megállapítását tovább árnyalja, rámutat a népi szemlélet sarkító jellegére is: „Áld vagy átkoz, dicsér vagy gyaláz a nép, rettenthetetlenül teszi. Felmagasztalja az előtte kedves embereket, leteszi az kit megvet. Lelkesül a harczra, ha szereti uralkodóját s meg van békülve a czéllal, melynek elérésére vérét kell ontania; zokog az ellenkező esetben... A történetírónak tehát katona és hazafiúi dalainkat kell tekintenie, ha a népnek valamely korról szóló ítéletét akarja megismerni." (Szeged népe, III. Szeged, 1891. 235./ Ennek értelmében az egész 48-as néphagyomány különleges jelentőségű, főként a történeti, politikai és a katonai vonatkozású dalok, amelyek a fontosabb eseményekkel, a kiemelkedő egyéniségekkel, ül. hatásukkal és emlékükkel foglalkoznak. E daltermés jelentős részben korábbi és aktualizált, kisebb hányada korabeli, új alkotás, s a többség szabadságharc utáni szellemi termék. A 48-as dalhagyomány történeti rétegződése tehát meglepően hasonló a kuruc költészetéhez. 48-ban feléledt vagy átalakult a kuruc énekek egy része, átalakították a korábbi katonadalokat, új indulók, félnépi és műkőitől versek-dalok keletkeztek és terjedtek meglepő gyorsasággal, széles körben. Több korabeli leírás is említi a honvédség rendkívül tevékeny befogadó-rögtönző és átalakító szerepét. A honvéddalok hangvétele tér el legjobban az elő- és az utókor katonadalaiétól: a korábbi - Már minálunk verbuválnak kötéllel... panaszra mintegy felel Arany János széles körben elterjedt, énekelt verse: -Nem kerestek engemet kötéllel... Hasonlóképp folklorizálódott Petőfi harcra buzdító Csatadal-a is, de hasonlóan bizakodó hangvételűek a népi-félnépi honvéddalok is (- Most szép lenni katonának...; —Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot... stb.), főként, amelyek Kossuth nevéhez, ill. személyéhez (- Kossuth Lajos édesapám...) kapcsolódtak. Elsősorban ezek a honvéddalok kísérik végig a harci cselekményeket (toborzás, délvidéki, erdélyi harcok, a dicsőséges szolnoki csata, a főváros visszafoglalása stb.); bár az ütközeteket egyáltalán nem részletezik, és a bukás utáni visszatekintő dalok még a sikersorozattal lezajlott tavaszi daljáratot is mintegy gyászfátyolba öltöztetik (egy saját gyűjtésű honvéddal): Pákozd alatt kezdtem ontni véremet, Isaszegnél érte golyó kezemet, Kápolnánál vesztettem el lábamat, Világosnál szentnél-szentebb hazámat. (Pusztamérges, 1953.) 35