Szapu Magda: Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiől 1. • 1848-as katonadalok és Kossuth nóták Somogyban, 1998

A 48-as dalok madártávlatból követhették ugyan az eseményeket, és be is mutathattak egyes hősöket, de minden részletezés nélküli pillanatfelvételek módján, legfeljebb Világos és Arad eseményeinek bemutatása pontosabb és reálisabb is; igaz, ez esetben lírai dalokról, ill. (műkőitől eredetű) balladafélékról van szó. (- Honnan jössz te oly leverten, jó pajtás?; - Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara!...). Ami a kötetlen, prózai mondahagyományt illeti, a megtartó és megtanulható dallamok nélkül ezek változása még gyorsabb, átalakulásuk gyökeresebb, ugyanakkor viszont meglepően sok (ős-)régi részletet őrizhetnek, építhetnek be korszerűsített keretekbe. Száz év múltán még azokban a helységekben is mindössze hat 48-as monda maradt fenn átlagban, amelyek pedig közvetlenül is érintve voltak a mozgalmakban. Ugyanakkor Kossuth ezekben is álruhában járta a országot, és esetenként ő is megleckéztette az urakat (tiszteket), mint valaha Mátyás király, és az említett Őszi toborzóút során egy idős alsótanyai parasztember szentül meg volt győződve, hogy a Szegedre érkező Kossuth voltaképp a visszatérő II. Rákóczi Ferenc. A tértől és az időtől való távolodás tehát a kötetlen műfajok esetében rendszerint azzal jár, hogy az egyedi, egyszeri és helyi eseményből, ill. személyből általános és tipikus lesz. Szerep- és helycserék e műfajban is előfordulnak, de az igazán jellemző személyi vonások nem mindegyike azonos más hősökével: Mátyás továbbra is igazságosztó, Rákóczi szabadságharcos, Kossuth pedig elsősorban a jobbágyság felszabadítója, aki nem kis ügyvédi furfanggal éri el célját az udvarban. Akárhogyan is van, népünk egyáltalán nem rossz ízléssel válogatta kis saját hőseit, és ha Rózsa Sándor és önkénteseinek 48-as szerepére gondolunk, e népi szemlélet jogosságát még a betyárok esetében is némileg meg lehet érteni. Több visszaemlékezésben is olvashatjuk, hogy soha nem daloltak annyit, mint 1848-ban, a Bach -korszakban még tiltott, utóbb engedélyezett gyűjtések még száz esztendő múltán is igazolják ezeket az állításokat, ill. megfigyeléseket. E gazdag szellemi termés ismeretében bízvást mondhatjuk, hogy népünk ekkor vált államalkotó tagjává a nemzetnek, s a korábbi feltétlen úrellenesség jórészt feloldódott, a tömegek hallgattak vezetőikre, a honvédek nem érezték kényszernek a katonáskodást. 48-ban a nép fogalma kibővült, csaknem az egész társadalmat átfogta, ennek megfelelően a népköltészet is bőven fogadott be műkőitől hatásokat, az irodalom pedig „népiesedett". Hivatásos és népművészet a kölcsönhatások révén soha nem látott közelségbe került egymáshoz, egységben egyesült. Erre a szellemi-művészi egységre sem korábban, sem pedig később nem volt példa, ennek megfelelően kell tehát szemlélnünk a 48-as hagyományok körét! (Nem rekesztve ki a félnépi, műkőitől alkotások körét.) A 48-as hagyományok gazdagsága és tartóssága szorosan összefügg a korabeli aktívabb részvétellel, ennek megfelelően mindig is az Alföldön, közelebbről a Viharsarokban volt a leggazdagabb, és e gócponttól távolodva halványodott a kép. Hasonló a helyzet a időbeli távolsággal is: a centenáris gyűjtések után megjelent mintegy 60 népköltészeti szövegválogatásból mindössze 26 gyűjteményben találtam 48-as dalokat, 11 esetben bizonytalan 34