Kozma Lajos emlékkiállítás (1884-1984), 1998

Ennek az új - ma még grafikai - nyelvnek van egy olyan tulajdonsága, mely minden eddigi új szárnypróbálgatózást messze felülmúl, ami a kifejezőerőt és a fejlődőképességet, tömörséget és egyszerűséget illeti, s ez a dinamikus kifejezőerő. Bátran hagy el mellékeset és rendel alá kevésbé fontosat a legfontosabbnak. Sőt, puritán tisztaságában és erejében megjeleníti nyers erejében magát az ősi lényeget. Ahogy szerszámaink lassan megszabadulva a díszítő kedv fölösleges járulékaitól, tisztán őserejükben tükrözik vissza a századok alatt is változatlan lényegét azoknak a formáknak, melyek tipikus egyszerűségét e végleges megoldásokban is tiszteljük, annyira termékenynek ígérkezik ennek a kifejező nyelvnek a hatása az igazi bútorokban, az igazi lakásban, a típusbútor megoldásaiban és végül az iparművészet minden ágában. Csak egy semmi akadálytól útjában el nem téríthető dinamikus nyelv fogja igazán a típust megoldani és létrehozni a jellemző elemek olyan sűrített és egyszerű, érthető egységét, melyek mint megoldások versenyezni fognak szerszámaink soha meg nem unható tiszta erejével. Elsősorban a térbeli megoldásoknál az egyes bútor problémái sürgetnek; itt kell a romantikus ornamens-köntösből kiemelni a bútor igazi testét, konstruktivitasat, életét, mondanivalóit ezzel a kifejezésre született nyelvvel kell megformálni. A szín a második eddig elhanyagolt eszköz, mely a bútorban is kell, hogy új életre keljen, új öröm forrásaként a színre most különösen éber szemünknek. Az építész újra organizátor lesz, a szociális haladás igazi kormányosa, kinek sasszeme messze lát és erős keze biztosan fog. A nagy feltápászkodás etikai lendülete egymás karjába fogja hajtani az embereket, egységes nagy népakaratok születése fogja eltakarni azt a bús képet, melyet a háborús Európa félelme és dühe támasztott, kit saját indulatainak vad bikája elragadott. A szegénység mai korából fog kinőni egy megértő, jobb, dolgos társadalom, a szegénység mai korából fog kinőni az igazi gazdagság, és ezt a gazdagságot igazabban kell a művésznek szolgálni, mint a mait és a tegnapit. A műhelybe visszatérő művészet új reneszánsza pedig meg fogja teremteni a legharmonikusabb és legboldogabb embertípust: az iparos-művészt, akinek kezében jó kézben lesz a művészi kultúrának kormánya! Magyar Iparművészet (1923) 35-37.