Kozma Lajos emlékkiállítás (1884-1984), 1998

пак, akiknek sok ez a „hátranézés". A magyar nemzeti művészet úttörői közül egypáran (javarészt építészek) a rovásírás ősi pogány maradványaiból szeretnének kiindulni és minden későbbi magyarságot nyugatról importált megalkuvásnak tartanak (Rákóczi korabeli barokk?). A magyar népies-barokk gazdag változatai bútorban, épületben, csipkében, hímzésben, kerámiában, fémben, könyvben nem úég magyar nekik, és aki ebbe a népies, életképességben erőteljes művészetbe ereszti le gyökereit: az magyarnak nem elég magyar. Mások meg az egész tradíciót túlzott gondnak tartják, a mesterség adottságaival nem törődnek, új problémát keresnek Ott, ahol a régi tündöklően egyszerű és értelmes... A könyv, a bútor, a szőnyeg más, mint a rajz, a kép. Ezeknek az értékeiből sokat átvihet a művész amazok vérébe, de minthogy mesterség az, ami az anyagból, a művészi gondolat képére, az új életet teremti: egyik a másik nélkül szervesen jót nem tud produkálni. A 19. század indusztrializmusa a kézműipar fejlődését kettéroppantotta; rajtunk a sor, akik nemcsak újat, hanem a feladat megoldását is akarjuk, hogy visszahelyezzük a művészt oda, ahova való: a műhelybe... Nem a technikai változásokban van a formának a bölcsője, a linotypeszedőgép és a gyorssajtó lényeges eltolódást a könyv forma-problémáiban nem hozott, maga az ornamens, az ábrázolás kifejező módja változott meg. A mai kifejezésforma friss merészséggel keresi a fontosat, erősen hangsúlyoz, bátran torzít, szereti a groteszket, a népiest, van humora, kedveli az erős kontrasztot, az architektonikus profilt, a gazdag színezést, az impreszszionista esetlegességek helyett a lényeget, melyet röviden, pregnánsan és keményen vág ki, mint a győzedelmes nyertes a nyerő kártyát... A régi nyomdák mindegyikének megvolt a maga grafikusa, aki azokat a karakterisztikus díszítéseket megrajzolta, amikért ma oly szívesen veszünk kézbe régi könyveket. Milyen sokféleképp alkalmazták az ő fametszetű végződés-díszeiket. Gyakran találkozunk velük a címlapok sokszövegű feliratain, mintegy lélegzetvételül a hosszú mondatok után! Mennyire meg tudták tartani a középutat a képzelet szertelen kalandozásai és az alkalmazkodás szigorú kötöttségei között. Milyen frissen, hol komolyan, hol negédesen feszül a sorok fölé egy-egy fejléc, mint csipkés idomú párkány. Es a gazdag kezdőbetűk. Tarka és komoly imaszőnyegei a hódolatnak, az ájtatos olvasó számára pihenőül, elmélyedésül egy-egy bekezdés előtt. Es a címlapok gazdagon cizellált keretei! Játszi gazdagságban, mint sok ezer apró öltés ragyognak e kis fekete virágos díszek, akár egy ünnepélyes terítő gazdag csip-