Kozma Lajos emlékkiállítás (1884-1984), 1998

lomhoz nem kapcsolódik, de bár irodalmi pápaszemül tart lektorokat, a művészeti tanácsadókat fölösleges kiadásnak látja. A közönség bedűl a számozott kiadásoknak, ahol „fénylemez" papírkötés takar géppel szedett, újságpapírra nyomott, de mindenekfölött számozott könyveket. Ezeken a kinövéseken segíteni csak igazi, becsületes munkával lehet, ahol egységes szempontok szerint dolgozik a művész, a nyomdász, a könyvkötő. De igazi, becsületes munkát nehéz elképzelni műhely-tudás nélkül, jó betű és jó dísz híján és ezeknek a jó felhasználása nélkül. Említettük, hogy a jó díszek alapfeltétele ugyanaz, ami a jó betűé: a saját egyénisége legmesszebbmenő kiépítése mellett alkalmazkodás társaihoz, a betűkhöz. Át kell hasonulnia betűvé, szerénynek kell lennie és kevés beszédűnek, de amit mond, azt a betű határozott fehér-fekete nyelvén kell mondania. A nyomtatott betű más, mint a kézírásos betű szabálytalanul remegő vonalakból épített lényege; csak a lényegeset, a tipikusát adja és kerüli a szabálytalanságokat, a véletlenségeket (impresszionizmus). Ha a könyvdísz eggyé akar olvadni a betűvel, úgy le kell mondania a kézírásos véletlenségekről és koncentrálnia kell minden mondanivalóját a metszés kemény, jellegzetes nyelvén. Ez determinálja vonalainak technikai megjelenését, léptékét; viszont a betűsorok és oldalak szürke tónusa az, ami megszabja a könyvdísz szürkeségi fokát. Az ornamentika legyen friss, új, ritmusában egyéni, felépítésében eredeti, méretben, megjelenésében alkalmazkodjék a tartalomhoz, de a vonalak karakterét illetőleg: testvére legyen a betűnek és tónusértéke ne üsse a szövegoldalét. A könyvdíszítésnél a díszítés egy sajátságos nemével állunk szemben, amikor előbb készül a dísz és azután a díszítendő szöveg. A jó könyvdísznek sokféle szöveghez kell alkalmasnak lennie éppúgy, mint a betűnek, melynek számtalan variációban kell társaival ritmikus duktust adnia. Ámde ahogy a betűnél nem lehet individualisztikus törekvésekről, mint maradandó értékekről beszélni, éppen úgy kell a dísznek szerencsésen egyesíteni a szabad szárnyalást a mesterségből jövő megkötöttségekkel. Lévén mesterségről szó, a műhely diktálja az utat, az eszközöket, a lehetőségeket, s mihelyt műhelyről beszélünk, ismernünk kell adottságait, tanulságait, legjobb eredményeit, hogy célunkat kitűzve tovább haladhassunk, hogy fejlődve fejleszthessük mesterségünket; más szóval: be kell kapcsolódnunk a tradícióba. Nem mondom, hogy Gutenberghez kell visszamenni tanulni, de a legutolsó korszak művészi eredményeit nem szabad elfelejtenünk, hanem megértve, belőlük kell kicsíráztatni törekvéseinket. Vannak, akiknek kevés, van-