Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

Somogyország XX. századi történetére már a századfordulótól felemás állapot jellemző, amely feudalisztikus viszonyokat konzerváló agrárgazdaságból az iparosodás irányába történő átmenettel irható le. A két világháború közti időszakból komoly terhek maradtak vissza. „A nagybirtok gyűrűje abroncsként fogta körül a várost. A nyugateurópai agrárstruktúrához viszonyítottan egész Magyarországon torz agrárszerkezet itt a legésszerűtlenebbül deformált; s mindezek tetejébe bélyegként hurcolja magával Kaposvár a városnélküliség hagyományát... Kaposváron legfeljebb a mai város helyén lévő régebbi kultúrák történetét emlegethetnénk, - hisz kelta, Árpád-kori emlékek után (a virágzó települést a török elpusztította) is csak a legutolsó évtizedekben kutattak sikerrel. A megyeszékhely csak a XVIII. század legvégén került Kaposvárra... A vármegyeháza céljaira adományozott Eszterházy telek már a város lehetséges fejlődési irányának meghatározása: csak abban az irányban engedélyezhető, mely egybeesik a megye nagybirtokos urainak érdekeivel."

1 A régió szellemi életét hosszú időn keresztül bénította a zárt településrendszer, míg Kaposváron a kulturális intézmények hiánya és a mozdulatlanságot sugárzó, kisvárosi koncepciótlanság, szűklátókörűség kísért. Ady verséből ismerjük a helyi atmoszférát, később Bernáth Aurél is leírja a Kaposvárt oly jellemző kisvárosi hangulatot, ami az évtizedek során alig változott. Ahogyan a városnak egy-egy kivételes életpályát leszámítva nem voltak nagy formátumú személyiségei, úgy általában minden kortárs egyfajta szellemi igénytelenséget érzékelt. Magányos jelenségnek számított Rippl-Rónai József is, akinek személyén keresztül a város az országos művészeti élethez kapcsolódhatott. Galimberti Sándor vagy Bernáth Aurél jelenléte ezt a modernizáló tendenciát erősítette. Rippl-Rónai halálát követően e hagyományok nem teljesedtek ki egy kortárs művészetre is érvényes karakterben. A fiatal tehetség, Balázs János művészete jelenthetett volna áthidalást Rippl-Rónaitól Bernáth Aurélon át a progresszív irányzatokig, de őt (24 éves) korában ért korai halála megakadályozta életművének kibontásában. Ezért a megye legbefolyásosabb képzőművészei Merész Gyula és Z. Soós István maradtak, akik a feudális arisztokrácia művészi ízlésvilágát tükröző barokkos, nagy formátumú kompozíciókat festenek templomokba és középületekbe. A városi polgárság legkedveltebb portré és csendéletfestője a müncheni akadémikus szellemben dolgozó, középszerű Bacskay Béla, akinek nyomdokába a még kisebb tehetségű és naturalisztikus szellemben dolgozó Kovács Jenő József lép. E konzervatív művészi ízlés mélyen hátráltatta Kunffy Lajos könnyedebb, festőibb világának érvényesülését a megyében, Bernáth Aurél hatásáról nem is szólva. E mozdulatlanságra ítélt állapothoz képest Somogyban változást és viszonylagos fellendülést a 60-as évek konszolidációra törekvő időszaka hozott. Az akkori helyi vezetés az iparosodással járó gazdasági gyarapodást az értelmiség létszámának növelésével kívánta megalapozni. A tudományos értelmiség megtartására dolgozták ki a megyei pártbizottság által meghirdetett „Tegyünk többet Somogyért" szlogenű agitatív mozgalmat 1965-ben, amely a művészeti szféra képviselőinek is támogatást sugallt. A művészek mindenkor hátrányosabb erőviszonyait azonban tükrözi, hogy konkrét áldozatvállalás esetén a pártvezetés a letelepítendő ipari és műszaki értelmiség fölkarolásának ürügyével bújt ki alóla. (Lóránt János, pl. műteremproblémája miatt kénytelen Salgótarjánba áttelepülni 1966-ban.) A tárgyalt időszakban szinte mindvégig érvényes, hogy a helyi művészértelmiség igazából alig tudott befolyást gyakorolni a döntésekre. A megyei irányítás művészettel kapcsolatos felfogásában három érdekcsoportnak volt meghatározó szerepe. A 60-as évektől a humánértelmiség legkulturáltabb és legbefolyáso6