Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

MŰVÉSZTELEPEK SOMOGYBAN 1945-91 KÖZÖTT 1945. tavaszán a művészeti élet megújításának igényét jelzi a művésztelepek iránt or­szágszerte megnyilvánuló igény. Sokféle módon indulnak el az első művésztelepek: hol egyéni felajánlás formájában, hol ingatlanok bérbeadásával vagy átadásával, másutt az ingatlan meghatározott időre szóló használatért adnak festményeket a művészek. A kezde­ményezők között ott van a Képzőművészeti Főiskola ugyanúgy, mint a művészek, vagy egy­egy önkormányzat, sőt a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetsége is akciót foly­tat vidéki festőtelepek létesítésére. Somogyban elsőként Halvax Gyula indítja el 1945 után a művésztelep ügyét, de minisztériumi beadványának nem volt foganatja. 62 A 60-as évek folyamán hasonló célú kísérlet történt a megyei tanács részéről: a már megvásárolt somogytúri Kunffy kúriát ajánlották fel a Szövetségnek és a Művelődési Minisztérium Művé­szeti Főosztályának. Az ajánlatot azonban a Művészeti Alap utasította vissza azzal, hogy az ingatlan nem alkalmas művésztelep céljára. 63 Művésztelep jellegű kísérletek az 1950-60-as évek során Fonyódi művésztelep (1949-1970) Szarkavár (1950 tele) Halvax Gyula 1945-ös sikertelen kezdeményezése után legközelebb 1947-ben a helyi művészek támogatása érdekében határozta el a vármegye egy Rippl-Rónai Józsefről elneve­zett festőművésztelep létesítését Fonyódon. 64 A balatonparti fürdőhelyek, mint Siófok vagy Fonyód kitüntetett fürdővárosokként a múlt században is kedvelt nyári tartózkodási helyei voltak a somogyi intelligenciának. (Fonyód és a Balaton-part kedvező adottságai, fekvése miatt már a század első éveitől helyet adott művészközösségeknek. Ihletet adó és közös mun­kálkodásra alkalmas helyszínként elsőként Hollósy Simon fedezte fel, aki 1902 nyarán a nagybányai művésztelepen történt összetűzése után jött ide tanítványaival. A későbbiekben a Balaton partján működött a Kőröshegyi Festőkolónia is -Boromisza Tibor közreműködésé­vel. 1922 nyarán Rippl-Rónai által vezetett művészcsoport dolgozott Fonyódon, majd a helyi festők közül Halvax Gyula és Pazsiczky Sándor választja gyakran tartózkodási helyéül.) A telep ügyét eredetileg a Somogyi Szépművesek lett volna hivatott intézni, de az egyesület felbomlásával és a politikai változásokkal a terv aktualitását vesztette. Átmeneti lehetőség­ként 1949-ben a vármegyei tanügyi felügyelőség keretén belül Várnai László tanfelügyelő szervezőmunkájával jött létre Fonyódon egy művésztelep jellegű csoportosulás - eredetileg pedagógusok számára. Várnai tanítói oklevéllel rendelkező művészetbarát hivatalnok volt. A festészet iránt némi kis hajlammal rendelkezett, érdemei azonban nem az alkotás, inkább a művészetszervezői munkában voltak. A helyi általános iskolában létrehozott nyári telep fenn­tartását állami apparátus: a tanügyi igazgatóság biztosította, csupán a napi ellátást kellett a résztvevőknek téríteni. Az iskolában nyaranként úttörőtáborok váltották egymást, így az étke­zés problémája könnyen megoldódott a művészek számára. Szállásként az iskola melléképü­lete, az egykori kolostorépület szolgált -- kilátással a vízpartra, amely a közvetlen festői témát szolgáltatta, de a művészek Fonyódról gyakran átjártak kerékpáron Fenyvesre is a Nagybe­rek feltörését vagy a balatoni halászok munkáját megörökíteni. 46

Next

/
Thumbnails
Contents