Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

A másik ágon a RRS szellemi ihletője a 70-80-as évek kaposvári színháza volt. Ebben az időben díszlettervezőként itt dolgoznak a magyar újavantgarde művészet olyan alakjai, mint Pauer Gyula, Keserű Ilona, Donath Péter, Szegő György vagy Bachman Gábor. Az általuk képviselt szemlélet ízlésformáló szerepet is vitt, és közvetve hatott e fiatalok munkáira. (Bátai, aki 1975-től volt díszletfestő a színházban, első ízben Pauer Gyulától kapott olyan írásokat, amiben a kortárs képzőművészetről, így a konceptről szóló tanulmányok voltak.) 1987-ben Szabados Péter, a Somogy Megyei Művelődési Központ igazgatója támogatá­sával egy kötetlen grafikai stúdiót és műhelyt hoznak létre, ami a RRS működéséhez helyi­leg szilárdabb keretet nyújtott. Szabados Péter támogatásának köszönhetően a művelődési ház a kiállításokat anyagilag, szállítással, meghívóval, katalógussal is segítette. A RRS 1988­ban a Városi Művelődési Központban lépett első ízben közönség elé a Dobozok c. tematikus anyagával, ahol a kiállítók stílusbeli különbözőségét aktuális politikai asszociációk kötötték össze (21. kép). A stúdió kötetlen együtteséhez csatlakozott a kaposvári Gárdonyi Tibor, Gáspár András és a dunaújvárosi Pacs József. A tárlat vegyes visszhangot váltott ki a kaposvári művészeti életben, ugyanis első ízben jelentek meg helyi alkotók munkáin a 80­as évek művészetének szenzibilis és posztmodern irányzatai. A kiállítás anyagát a zsűri meghívott tagjai közül Bors István támogató véleménye segítette a bemutatáshoz. Második fellépésük Kaposváron 1989-90 fordulójára esik. A Falak című tematikus kiállítás, amely a múzeum kaposvári Galériájában került megrendezésre, ismét egy aktuális társadalmi eseményre, a rendszerváltás folyamatának történéseire reagált. A csoport 1990 után szük­ségszerűen alkalmazkodott az új körülményekhez, és eredetileg zárt szervezetét új, egyesü­leti formává alakította: Kapos ART Egyesület néven az alapítótagok egy szélesebb kört magába foglaló, más anyagi alapon működő szervezetet hoztak létre. 21. kép. Részlet Rippl-Rónai Stúdió Dobozok с kiállításából (1988) (Bátai Sándor boxa) 45

Next

/
Thumbnails
Contents