Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945–1990, 1998

Noha az új kultúrpolitika hangzatos jelszavakkal hirdette, milyen jelentős szerepet szán a kultúrának, és deklarációja szerint az egész művésztársadalmat el kívánta tartani, a képzőművészeknek Somogyban is számos nehézséggel kellett szembenézni. Megrendelések hiányában a művészeti főiskoláról frissen kikerültek (Gerő Kázmér, Ruisz György, Völgyi Dezső, Szikra János) is rákényszerültek, hogy valamilyen, más foglalkozást találjanak.

35 Maga az alkotómunka szegényes körülmények közt folyt: jellemző tény, hogy a munkacsoport kiállításokra többször felhasználható képkeretekkel rendelkezett. A művészek a vásárlásra képes társadalmi rétegek eltűnésével azonban a művészek a gyér állami mecenatúra függvényeivé válltak, és csak a szűkös állami támogatásból tartották fenn tevékenységüket.

36 A központosított mecenatúra és a beruházások egyenlőtlen elosztása vidéken visszás helyzetet teremtett: Somogyban jóval kevesebb volt a nagy állami beruházás, ezért a képzőművészek nagyobb létszáma ellenére is kevesebb közületi vásárlás történt a megyében, mint a fővárosban vagy az iparkörzetekben.

37 A művészek panaszolják, hogy teljes közömbösséget tapasztalnak a vásárlóképes üzemek részéről, és Z. Soós István javaslata, hogy éves költségvetésükbe építsék be a vásárlások keretét vagy hogy megrendeléseket adjanak az üzem életéről szóló képek festésével, visszhang nélkül maradt.

37 A művészeti élet helyi konfliktusait ezért Somogyban nem a művészet esztétikai szerepe, a társadalmi életben betöltött feladata, a művészeti irányzatok és felfogások, sokkal inkább az érvényesülési lehetőségek és a hatalom gyakorlásának módja érleli. A centralizáción alapuló működési mechanizmus következtében az 50-es évek második felére egyre jobban felhalmozódó ellentétek szövik át a helyi művészeti életet. Egyik terepe a Balázs János Képzőművészeti Kör, majd később a szakkörből áttevődött a művészeti élet más színtereire, a munkacsoportra, kiállításokra, vásárlásokra, a hatóságokkal fenntartott kapcsolatokra is. Érdekellentétek alakultak ki a főiskolát végzett és autodidakta úton műveltséget szerzők, illetve a régebb óta Somogyban élő, már pozíciókat szerzett művészek között. 1954-re a helyi művészek csoportja mélyen megosztott, és a mellőzöttség érzéséből adódó rosszkedvet néhány művészben a sajtó újságcikkel fel is erősíti.

38 A kor jellegzetes ideológiai csatái növelték súlyosabb konfliktussá a képzőművészeti szakkörben képzettséget szerző, de a munkacsoporton kívül álló „munkásfestők", Ungvári Károly és Swierkiewicz Róbert Soós Istvánnal szemben elhangzó kritikáit is - eleinte a szakkör, majd a munkacsoport vezetésével kapcsolatban.

39 A hatalmi pozíciók gyakorlásának módja, az önkényeskedés ellen, a kiállítási lehetőségek és a zsűrik nyíltabb, demokratikusabb gyakorlása érdekében léptek fel. Miután nem volt mód a problémák megvitatására a munkacsoporton belül, a művészek a hatalomhoz fordultak. Az ellentétek nyílt robbanásához Ungvári Károly Városi Tanács Népművelési Bizottságához intézett beadványa vezetett 1959 őszén. Következményeként a Szövetség Vidéki Bizottsága elmarasztalta Soós Istvánt munkacsoport-vezetői tevékenységében.'

10 A somogyi művészeti élet 1960-ra kirobbanó konfliktusát a Szövetség által kidolgozott új szervezeti forma bevezetése oldotta meg. 22