Évezredek üzenete a láp világából, 1996

86 Horváth László - Müller Róbert - Németh Péter Gergely A 24. lelőhely korai sírjaiból eddig csak 2. századi érmet ismerünk (Marcus Aurelius). A másik átkelőhöz, a balatonhídvégi révhez vezető út mentén is volt egy korai hamvasztásos temető, a zalavári községi temetőben talált sírokból észak-itáliai importtárgyak ismertek (50.lh). Vespasianus császár uralkodása idején (69-79) kezdődött meg a dunai határvonal kiépítése. A 90-es évek végére teljesen kiépült az új védelmi rendszer a limes, amely mentén négy légió és ennek megfelelő számú segédcsapat (cohors és ala), összesen mintegy 40.000 katona állomásozott. 103 és 106 között kettéosztották a katonailag nagyon erős provinciát. A határvonal a Dunakönyöktől indult - itt volt ugyanis a határ a birodalmon kívül élő germánok (markomannok, kvádok) és a szarmaták között - és a Balaton keleti végétől déli irányban futott a Száváig. A nyugati rész lett Pannónia Superior, székhelye Carnuntum. A provinciát a 2. század második feléig viszonylagos béke jellemezte. A határokon kívül élő barbárok inkább a kereskedelem és kevésbé a rablótámadások révén igyekeztek hozzájutni a számukra szükséges római termékekhez. A korábban gladifera Pannonia-nak (makkot termő Pannoniának) nevezett tartomány őslakossága a jövevények hatására, különösen a városok körzetében és a kedvezőbb fekvésű területeken fokozatosan romanizálódott, és a vidék kultúrtájjá változott. Ide sorolható kedvező klímájú vidékünk is, ahová valószínűleg veteránokat is telepítettek. A leletek alapján egyes római mintájú gazdaságok (villa rustica) már az 1. század végén felépülhettek (pl. 16.1h.). Ezt a békés fejlődést szakította meg a nagy markomann-szarmata háború. A 160-as évek elején a pannóniai katonaság nagy részét keletre a parthusok elleni háborúba vezényelték. Ezt használták ki a Kárpát-medencébe újonnan beköltözött germánok által szorongatott markomannok és kvádok. A limes-i áttörve egészen Észak-Itáliáig jutottak. Ismétlődő támadásaikhoz csatlakoztak az alföldi szarmaták is, és 168-171 között az egész provinciát elpusztították. Marcus Aurelius császár csak nehéz harcok árán tudott úrrá lenni a barbárokon. Pannónia vérveszteségeit jól mutatja, hogy 175ben a szarmaták 100.000 foglyot szolgáltattak vissza. A harcok csak 180-ban fejeződtek be. A nagy háború Keszthely környékét is érintette. A települések szinte kivétel nélkül elpusztultak és egy részük nem is vált újra lakottá. A korai temetőkben is ezidőtájt szűntek meg a temetkezések. A Pannoniában császárrá kikiáltott Septimius Severus (193-211) uralkodásátjellemző rövid virágkort követően csak alig néhány éves békeidőszakok köszöntöttek a provinciára. Septimius Severus elsősorban a katonaságra támaszkodott és pártolta a városokat. így a rangban is emelkedő városok (pl. Aquincum, Brigetio, Siscía) mellett főleg a limes mentén figyelhető meg erőteljes gazdasági növekedésjólét. A provincia belsejéből sokkal kevesebb forrással rendelkezünk. Fia, Caracalla 212-ben adta ki a Constitutio Antoniniana-t, amely minden szabadon született bennszülöttnek megadta a római polgárjogot. A feliratok alapján a limes mentén egyre több belső-pannoniai tűnt fel, részben katonaként, részben, hogy megszabaduljon a súlyos adóktól. A nagyvárosoktól távoli, vidéki területeken, mint környékünkön is, a falusias telepek kevésbé függtek a piactól, lakóik szükségleteik jó részét maguk állították elő. A fenékpusztai nagyobb civil településen kívül csak szegényes falvakat ismerünk, amelyek többnyire még a 2. században keletkeztek, de virágkorukat a 3-4. században élték. Lakóik földbe mélyített gödörházakban éltek, amelyek tetőszerkezetét a négy sarokba állított cölöpök tartották. Érdekes, hogy téglaépítmények nem kerültek elő ezeken a lelőhelyeken, de a kemencék építéséhez többnyire római téglatöredékeket használtak fel (pl. 42. és 45.lh.). A primitív életfeltételek bizonyítéka az is, hogy a feltárások során alig kerültek elő érmék. Úgy tűnik, hogy a nagyobb fenékpusztai településen kívül Keszthely környékén, ugyanúgy mint a Balaton egész északi partján elsősorban villagazdaságok létesültek (pl. 13-14.Ш.). Ez a birtokkoncentráció már a 2. században elkezdődött. A Keszthely-Gáti dombi villa (21.1h.) lakóinak temetőjét is ismerjük (22.lh.). A legkorábbi talán az a sír, amelyben Gordianus, Gallienus és Probus császárok érmei voltak (238-282 között uralkodtak). A temetőben egyaránt előfordultak egyszerű földsírok, kővel körberakott és téglával kifalazott sírgödrök. A férfiakat és a fiúgyermekeket szinte kivétel nélkül övvel együtt temették el. Jellemző leletek a hagymafejes fibulák. A 4. sz. sírban a gazdaság egykori tulajdonosát temethették el, aki az ezüstlemezzel díszített sarkantyú alapján eredetileg lovastisztként teljesíthetett szolgálatot. Az egyik edény aljába ókeresztény szimbólumokat, keresztet ill. alfát és ómegát (Krisztus a kezdet és a vég) karcoltak. A Severus dinasztia után sűrűn követték egymást a többnyire pannóniai vagy dalmatiai származású katonacsászárok. Konszolidáció csak Diocletianus és Maximianus társcsászárok (284- ill. 286-305) uralkodása idején következett be. Ez közigazgatási reformmal is együtt járt: területünk a Nyugat-Dunántúllal Pannónia Príma, a Dunántúl Keleti fele Valeria, a Dráva-Száva közének két része Pannónia Secunda és Savia elnevezést kapta. A 4. században, főleg a század közepén aztán gyökeres változás figyelhető meg. Keszthely és szűkebb környéke sűrűn lakottá vált. A 22.1h-en nő a temetkezések száma, a 27. és 30.1h-ről ugyan csak szórványos adataink vannak, a 19. és 24.1hen azonban ekkor kezdik meg a temetkezéseket. Különösen fontos a Keszthely-dobogói temető (19.lh.), amely teljesen feltárt. A 320-as és a 370-es évek között használták. Az egyszerű föld- és téglasírok mellett több