Évezredek üzenete a láp világából, 1996

A római impérium határvidékén 87 padmalyos sír került elő, - sőt a 111. sz. padmalyos sírban elhamvasztott halott nyugodott - ami arra utalhat, hogy a jövevények egy része frissen romanizált népesség volt, talán nem sokkal korábban kerültek szövetségesként (foederatiként) a birodalomba. A 84. sírt téglával falazták ki, a felövezett fiú a 4. századi kisbronzokon kívül többek között hagymafejes fibulát, tűt, árat, csiholóacélt, vaskést, kisbaltát és szekercét kapott mellékletként. A kereszténység térhódítására utalhat a Krisztus-monogramos orsókarika és a boroskancsó-pohár együttes. Fenékpusztán is megnőtt a népesség száma. A késő császárkori településről (32.1h.) a révátkelőhöz vezető út mentén létesített temetőn kívül még két másik helyre is temetkeztek (33-34.lh.). Korábban, tévesen megválasztott analógiák alapján az új temetőkben idetelepített germánokat feltételeztek, ma inkább arra hajlik a kutatás, hogy a jövevényeknek csak egy kisebb része került ide távolabbi vidékekről, a többség Pannónia egyéb területeiről költözött ide. A fenékpusztai rév D-i oldalán egymáshoz viszonylag közel három lelőhelyről ismerünk 4. századi temetkezéseket (10.Д1. és 43.lh.). A hídvégi átkelőhöz vezető út mentén továbbra is kő- és téglaépítmények nélküli, falusias településeken élt a népesség, az újonnan létesülök is ilyen jellegűek (6.,8.,49. és 51 .lh.). A 4. századi temetőkbe persze római szokás szerint temetik el halottaikat (4.,35. és 36.lh.). Ez utóbbi helyen részben téglasírba temették a halottakat, többségük melléklet nélküli volt, ami önmagában is inkább már a 4. század végére, az 5. század elejére történő keltezés mellett szól. Ezt erősíti meg az egyik sírban talált leletanyag: ezüstözött fibulapár, ezüst lunula- és hegedű alakú csüngők. Valószínű, hogy ebben a sírban egy a 4. század végén betelepített nő vagy leszármazottja nyugodott. A 4. századi népességnövekedés valószínűleg kapcsolatban állt területünk leghíresebb objektumának, a fenékpusztai római erődnek a megépítésével. Feltárása több mint 100 éve kezdődött el, mégis történetének sok kérdése máig tisztázatlan. Építési idejét a kutatás különböző időpontokra tette Nagy Constantin (306-337) uralkodásától a Valentinianus utáni (374 utáni) időkig. A legvalószínűbb, hogy II. Constantius alatt, a 4. század közepén épült. Nem áll egyedül a provinciában, hisz még három teljesen hasonló erődöt ismerünk, ami egységes koncepcióra utal. Ez az építkezés Pannónia legnagyobb „katonai beruházása" volt, hisz csak a fenékpusztai erődhöz mintegy 87.000 m kőre volt szükség, amit 100 kocsi mintegy 10 év alatt tudott a helyszínre szállítani. A 377x358 m-es négyszögletes erődöt külső oldalán 44 kerek torony védte. A 2,6 m vastag falak mintegy 10 m-t magasodtak a felszín fölé. Csak legutóbb derült ki, hogy nem két, hanem négy kapuja volt az erődnek, amelyek a falak közepén helyezkedtek el, és négyszögletes belső tornyokkal is biztosították. Az északi fal előtt egy 4 m mély vallum is volt, és az erődtől kb. 800 m-re kelet-nyugat irányban még az egész félszigetet is átvágták árokkal és sánccal. A D-i erődkapu alapfalainak rekonstrukciója a helyszínen látható. Eddig 22 kőepületet ismerünk, amelyek többsége az E-i és D-i kaput összekötő úthoz igazodott. A középen álló apsisos épületről feltételezhető, hogy a parancsnokságnak adott otthon (praetorium). A házak többsége fűtéssel rendelkező lakóház volt, de ismerünk a Ny-i kapu mellett egy nagy, több mint 1000 iTf-es gabonatárolót (horreum), az E-i kapu közelében öthajós fogadóépületet, a K-i kapunál egy 102 m hosszú, 43 m széles építményt, amit korábban palotának véltek, de valószínűbb, hogy gazdasági rendeltetése volt, és a horreumtól É-ra egy ókeresztény bazilikát, amit valószínűleg egy kórházból (valetudinarium) alakítottak át. Végső formájának alapfalait a horreummal együtt konzerválták. A bazilika és a horreum között egy kút és egy több mint 30 kemencéből álló földbe mélyített sütöde került elő. Az erőd délnyugati részéből még nem ismerünk kőepületet, valószínű, hogy ez refugiumként funkcionált, ahol vészhelyzetben a környék népességét elhelyezték. A beépítés módja és az épületek rendeltetése egyáltalán nem felel meg a hagyományos római katonai táborok alaprajzi elrendezésének. Jogos a feltételezés, hogy a Notitia Dignitatumban szereplő co/zors-állomásokkal azonosítsuk a belső-pannoniai erődöket, amelyek élén tribunusok álltak. Emellett ezeknek az erődöknek természetesen raktárbázis rendeltetése is volt, ahol összegyűjtötték a terményt és a nyersanyagot, majd ezekkel innen látták el a dunai limes-t. Erre utal az a nagy mennyiségű kézműipari szerszám és mezőgazdasági eszköz, ami eddig az ásatások során előkerült. A sok háború és pusztítás ellenére, még a 374-375-ös nagy betörés utáni időből 383-ból is rendelkezünk olyan adattal, hogy Pannoniából gabonát exportálnak. A gazdaság tehát gyorsan helyreállt, és a terményfelesleget raktározhatták ezekben az erődökben. A védművekben és egyes épületekben megfigyelhető egy pusztulásréteg, amit a 374-es nagy barbár betöréssel hozhatunk kapcsolatba. A támadók jelenlétét egy nagy éremlelet is igazolja, amely a Kis-Balatontól délre Szőkedencsen (40.lh.) került elő. De erre mutat az a tény is, hogy a keszthelyi temetőkből alig ismerünk későbbi sírt. A pusztítást az erőd gyors helyreállítása követte, sőt néhány épületről feltételezhető, hogy csak ezt követően épült fel. Fenékpusztán tehát folyamatosan nyomon követhető az élet. A 34. lelőhelyen az egyik rablott téglasírhoz - amelyben nyilván egy nagyon tisztelt halott nyugodott valószínűleg 374 után egy boltíves sírkamrát építettek hozzá. A későbbiekben ezt még föld feletti szakrális építménnyel (cella memoriae) is kibővítették. Az erőd védelmében a romanizált lakosság szinte háborítatlanul de szerényebb és szegényebb körülmények között élt tovább az 5. század első felében. Erre utal az É-i erődkapunál talált bronzműves műhely anyaga, amely