Évezredek üzenete a láp világából, 1996

A római impérium határvidékén 85 Római kor (Müller Róbert) A rómaiak Kr.e. 13. és 8. között hódították meg a Dunántúlt Tiberius, a későbbi császár vezetésével. A hadjáratnak előzményei is voltak. A birodalom a Kr.e. 2. század közepétől megkezdte terjeszkedését a Balkánon. Kr.e. 35-ben Octavianus elfoglalta a Száva menti erődített várost Sisciát, ezzel a Dunántúl közvetlen közelébe jutottak, egyben létrejött a szárazföldi összeköttetés Itália és a Balkán között. Tiberius hadjáratát követően a birodalom határa a Duna lett. A Dráva-Száva közén élő illír eredetű pannonok ellenállást tanúsítottak. Csak Kr.u. 8-ban arattak felettük végső győzelmet a rómaiak. A dunántúli kelta arisztokrácia - így minden bizonnyal a környék urai is - a hódítókkal való kiegyezésre törekedett, a békés beilleszkedés útját választotta. Területünkön sem figyelhető meg komoly törés a települések életében. A mai Keszthely déli felében és Fenékpusztán a LT/D leletanyag arra utal, hogy a településeket még az 1. század első felében is lakták. A pannon-dalmata felkelés leverése után a Száva és a Duna közötti területen szervezték meg Pannónia provinciát. Az első időszakban a Duna nem bírt olyan stratégiai jelentőséggel, mint a későbbi századokban. A hódítást követően elsősorban a Nyugat-Dunántúlon átfutó kereskedelmi utat, a „Borostyánutat" és környékét szállták meg. Csak Claudius császár idején (i.sz. 41-54) létesültek az első segédcsapat-táborok a Duna mentén. Erre az időre kiépültek az Adria partját a Duna-határral öszszekötő utak. Ezek egyike a Dunántúlt diagonálisan átszelő Aquileiából Aquincumba vezető út lehetett. Pontos nyomvonalát nem ismerjük. Valószínűbb, hogy a Balaton északi partján haladt, hisz itt említik a középkorban a nagy királyi hadiutat, amely Dalmáciába vezetett. Úgy tűnik, hogy a rómaiak inkább a szélesebb, tehát kedvezőtlenebb, de már a kelták által is előnyben részesített fenékpusztai átkelőt használták, hisz a legfontosabb római kori lelőhelyek a fenékpusztai révhez vezető út mentén találhatók. A kora császárkori, talán a mainál is alacsonyabb vízállás idején minden bizonnyal rövidebb távot kellett itt hajón megtenni, mint a tartósan magas vízállású 18. században és a 19. század elején. Érdekes, hogy ezt a fontos utat a 3. század végén az Itinerarium Antonini meg sem említi. Felsorolja viszont a Szávamenti Sirmiumból (Sremska Mitrovica) Sopianae-n (Pécs) és Savaria-n (Szombathely) át Augusta Treverorumba (Augsburg) vezető távolsági út fontosabb állomásait, amely ugyancsak itt kelhetett át a Balatonon, aminthogy a középkorban is vezetett út a fenéki réven át Pécsre. A hídvégi átkelő használatára utalhatnak a környéken található, részben kora császárkori lelőhelyek, ahonnan importtárgyakat is ismerünk (pl. 50.lh.). De talán nem véletlen, hogy a Zalavári és a Balatonmagyaródi hátról, az átkelő közeléből kő- vagy téglaépítményről csak egyetlen adattal rendelkezünk (52.lh.), a többi lelőhelyről csak bennszülött, falusias településre utaló objektumok kerültek elő (az 51 .lh. felettébb bizonytalan, és távolabb esik az átkelőtől). Ezzel szemben a fenékpusztai átkelő környéke nemcsak sűrűbben lakott - már a kora császárkortól kezdődően - de itt az É-i és a D-i oldalon is megtalálhatók a romanizáció mélyebb nyomaira utaló kő- és téglaépületekből álló települések (pl. a 12.,25.,3233. és 46.1h.), nem beszélve a távolabbi, nyilván az átkelőhöz vezető út(ak)hoz kapcsolódó római mintájú mezőgazdasági létesítményekről, ún. villa rustica-kxó\ (pl. 16.,20-21. és 23.lh.), a késői császárkor egyik legnagyobb pannóniai „beruházásáról", a fenékpusztai erődről (32.lh.) és a szőkedencsi éremleletről (40.lh.). Római szokás szerint a temetők a településről kivezető út mentén helyezkedtek el (ld. Rómában a Via Appia). Fenékpusztán nagyjából a későbbi erőd helyén, egy kelta település folytatásaként épült ki a császárkori település; a hozzátartozó korai temető egyik díszes sírköve, amely egy MAINAS-t ábrázol, a Balatonból került elő. A fontos út mentén kb. 5 km-rel északabbra egy másik település is létezett, amely ugyancsak kelta előzményekre nyúlt vissza (28.1h.). Házainak egy része már szilárd anyagból készült. Lakói között kereskedők, polgárjogot nyert bennszülöttek is voltak. Erre utal a település temetője (29.1h.). A temetőben feltárt 24x3 m-es kőépület hét helyiségre volt osztva. Az egyikben volt a közös hamvasztóhely (ustrinum), a többi sírkamrául szolgált. Innen került elő Tiberius Iulius Faustus és felesége lulia Fausta sírfelirata, akik 45 ill. 40 éves korukban hunytak el. Egy nagyon töredékes felirat Titus Opponius Quartus vagy Marcianusnak állít emléket. Eredetileg több sírfelirat is lehetett, mert pl. Opponiust említő felirattöredék Fenékpusztán is került elő, amit nyilván innen hurcoltak el. A sírmellékletek között sok a helyi termék, elsősorban kerámia és a jellegzetes bennszülött ékszer, a pannon fibula, de szép számmal találtak észak-itáliai importtárgyakat, Po-vidéki sigillatakat, firmamécseseket, üvegurnát stb. A leletek nagy része a II. világháború idején megsemmisült. Néhány ún. pannon fibula mellett összeégett balsamáriumok, egy ezüstözött tükör és egy díszes bronzkancsó füle maradt meg. A temetőt az 1. század második felétől a 2. század második feléig használták. A bennszülöttek és a hódítók kultúrájának összeolvadásáról tanúskodik egy érdekes kerámia is, amely egy hamvasztásos sírból került elő (13.lh.). A jellegzetes kelta kerámiaforma helyi fazekas munkája, de a nyakon már latinul olvasható a felirat DA BIBÉRE (adj innom).