Évezredek üzenete a láp világából, 1996

148 Vándor László erősíti. Ennek alapján egyrészt joggal állíthatjuk, hogy Szabar a Buzádok idősebb ágának birtokközpontja volt, másrészt, hogy ez a központ a 13. század első harmadának végén létezett. Az oklevél szerint 1233-ban Búzád „ volt bán" elhagyva a világi életet a domonkosrendiek pesti kolostorába vonult vissza, és aképpen rendelkezett, hogy örökölt birtokainak fiai között már korábban megejtett felosztását érintetlenül hagyva Szabar nevű birtokát legidősebb fiának, Búzádnak adja. Ez pedig csakis azt jelentheti, hogy a családfő a birtokai közül kiemeli azok központját, és ezt közvetlen örökösének adja át. Másfél kilométerre keletre a szabari vártól, a Zala mocsarainak közepén egy kis szigeten (Nagyrada-Pogányvár) egy másik kis várat tártunk fel, amely mind építésmódban, mind korban teljesen hasonló volt az előzőhöz. A kör alakú vár árokkal és sánccal volt körülvéve, közepén ugyanúgy gerendaépület kőalapozását találtuk, sajnos kincskeresők által eléggé szétdúlt állapotban. A vár építésmódja a szabaritól csupán annyiban különbözött, hogy az árokból kitermelt földet középen a vár területén felhalmozták, a vár belső területét felmagasították. Ezt a vártípust, amely így épült, a szakirodalom motte néven ismeri. A méreteiben is a szabarival csaknem megegyező várban a kerámiaanyag is hasonló korú volt, sőt az ott talált nyílheggyel azonos típusú nyílhegyek itt is előkerültek. Ugyanakkor a vár rövidebb ideig történő,, avagy csak ideiglenes használatát bizonyította a sokkal csekélyebb számú leletanyag (108.1h.). A vár remekül használható volt mint menekülővár, de a fő funkciója nem ez lehetett. Arról a helyről, ahol állt, remekül lehetett ellenőrizni a zalavári háton vezető, az Adriához tartó főútvonalat, illetve annak hídvégi átkelőjét (113. és 72.1h.). A forrásokban „Hadinagyút" néven ismert út a vár magasságában vezetett át a Zalán. Az Árpád-korban itt zajló intenzív forgalmat mi sem bizonyítja jobban, mint az a hazánkban rendkívül ritka, bizánci jellegű amfora alakú mázas edény a 11. századból, amely itt, a hídvégi átkelőben került elő. A nagyhatalmú Hahót nemzetség tagjait, akik a 13. századra értek fénykorukba - nádor, tárnokmester, érsek került ki közülük , bizonyára nagyon érdekelte az átkelő forgalma. Birtokuk keleti peremén ezért építettek a szabari várukhoz hasonló, de más célokat szolgáló erődítményt. Magyarázza a motte típusú építést, hogy a felmagasított belsejű várból a rálátás a révre sokkal jobb lett, mind az eredeti lapos felszínről. Az 1241-42-es években Magyarország tragikus időszakot élt át. A Belső-Ázsiából hódító útra induló mongol seregek, miután megsemmisítették az orosz fejedelemségeket, Magyarországra törtek. A magyar király, IV. Béla (1235-1270) hiába fordult segítségért Európához. Magára maradva az észak-magyarországi Muhi falu mellett csatát vesztett a többszörös túlerővel szemben, és menekülni volt kénytelen. Az ország a keleti hódítók kezére került. A „tatárok" felperzselik az ország nagyrészét, csak néhány kőfallal körülvett vár és város tudott ellenállni. 1242-ben azután, mikor a Batu kán vezette hordák kitakarodtak az országból, Bélának romjaiból kellett királyságát felépítenie. Levonva a szomorú évek tanulságait, kezdeményezi a feudális kővárak építését, a városok fejlesztését és erősítését. Az ország központját Budára, a mai Várhegyre telepíti, és fallal körülvett új fővárost alapít. A tatárjárás hadműveletei során a korábban épült kis földvárak használhatatlansága bizonyítást nyert. Néhányat ugyan még használnak a század végéig, többségüket - így az általunk tárgyaltakat is - azonban sorsára hagyják. A Kolontól délre fekvő Komár (ma Zalakomár) volt az a pont, ahonnan a „Hadinagyút"-ból a mellékutak szétágaztak. Ez a pont vált a 13. század második felében gazdasági és kereskedelmi szempontból a legjelentősebb hellyé a térségben. Már a korai feudalizmus idején, mikor a naturálgazdálkodás volt a jellemző, és az utazó királyi udvar birtokról birtokra járva élte fel a felhalmozott terményeket, állt királyi udvarház itt. Ez azonban a tatárjárás alatt elpusztult, így IV. Béla király itt 1263-ban új udvarházat építtetett. Cserével megszerezte az itteni, más kezében lévő birtokokat, és telepeseket (hospeseket) hívott ide. Az új telepeseknek olyan kiváltságokat adott szabad bíróválasztás, szabad költözködés, szabad öröklési jog, vásártartási jog - és olyan kismértékű szolgáltatásokat követelt, amely feljogosít bennünket arra, hogy más hasonló kiváltságok alapján úgy véljük, hogy a király ezen birtokát várossá kívánta fejleszteni. Ezek a jogok ugyanis a korabeli Magyarországon szinte városi kiváltságok voltak. Ezt mutatja az is, hogy Béla kolostort alapított a wilhelmita rend számára Komárban. A királyi szándék azonban nem teljesedett be. Gyenge kezű utóda - unokája - IV. (Kun) László (1272-1292) Komáit magánkézbe adta, ezzel a Délnyugat-Dunántúl egyetlen Árpád-kori városalaffltási kísérlete meghiúsult (130132.1h.). A Balaton nyugati térségének középkori archeológiájában a nagyfokú pusztulás miatt külön fejezetet érdemel az Árpád-kori egyházi építészet kutatása. A török hódítás időszakának háborúi olyan károkat okoztak, hogy néhány kivételtől eltekintve a 11-13. századi emlékanyagunkat csak alaprajzokból és faragott kőtöredékekből ismerjük. A kezdeti időszakban a király mellett elsősorban az egyház tudott szilárd építőanyagból építkezni. A nemesség és a köznép építőanyaga elsősorban a fa volt, amely korlátlanul és helyben állt rendelkezésre. Ugyanakkor forrásaink szólnak arról, hogy gyakori volt a fatemplomok építése. Mesteremberek hiányában, mikor Szent István elrendelte, hogy minden tizedik falu építsen templomot, a legegyszerűbb nyilván ily módon volt építkezni. Ilyen fatemplomot sejtünk Balatonmagyaród Boldog-