Évezredek üzenete a láp világából, 1996

10 Harkay Máté létre. A munkálatok zöme szerencsére ismét csak a Zala bal partjára korlátozódott. A mezőgazdasági eredmény a szántóföldi művelés erőltetésének következtében sokkal szerényebb volt a korábbinál. Az utolsó, az 1960-as évekbeli lecsapolási munkák egyetlen eredménye az, hogy az ún. Déli-vízzáró töltés megépítésével függetlenítette a természetvédelmi terület vízviszonyait az attól É-ra elhelyezkedő mezőgazdasági területtől. Az ár- és érdekeltségi viszonyok, valamint a nehéz mezőgazdasági gépek túlsúlyba kerülése következményeként a vízrendezett területekről is egyre jobban kiszorult a mezőgazdaság. Helyét részben telepített erdők, részben bokorfüzesek és magaskórós növényzet foglalta el. A rét- és legelőgazdálkodás potenciális lehetősége megmaradt. 4. A vízszintszabályozás hatása a Balatonra A Balaton vízszintjének szabályzása megszüntette a nedves és száraz periódusok átlagos vízszintjei közötti több m-t elérő különbséget. A ciklikusság megszűnésével a belső hordalékmozgás eredője állandósult, azaz kialakultak a tavon belüli végleges hordalék-lerakóhelyek. Az éven belüli vízszintingadozás mérséklésének hatására a tavaszi nagyobb vízállások sem teszik lehetővé, hogy a rothadó növényzetet és egyéb uszadékot a Balaton az alacsonyabb partjain kívülre öblítse. A tó víztömege megfeleződött, a tápláló vízfolyások torkolati öblei lefűződtek, így az eutrofizációs folyamatok a Balatonba helyeződtek át. A Déli Vasút kiépítésével megszűnt az összes déli öböl kapcsolata a Balatonnal. Ezek lecsapolása párhuzamosan haladt a Kis-Balaton megszűnésével. Mindezek következtében a Balaton elveszítette halbölcsőit. Fenti folyamatokkal párhuzamosan fejlődött az idegenforgalom. Ennek érdekében megkezdődtek a partfeltöltések (1916-tól, Ligeti, 1974.). A mezőgazdaság is egyre intenzívebbé vált, fokozódott az iparosodás is. Összefoglalva: a vízszintszabályzások hatására éppen akkor csökkent a Balaton „életereje", amikor az idegenforgalom, az iparosodás és a mezőgazdaság hatására a terhelés megnőtt. A minőségi változásokra utaló jelek már korán megnyilvánultak. Szabályozni kellett a halászatot. A megalakuló Balatoni Halászati Rt. a fogásmennyiség korlátozásán túl, már a telepítést is feladatai közé sorolta (Révai, 1911.). 1880-1890 között feltűnik a Keszthelyi-öbölben az addig ismeretlen hínár. 1910 tájékán már zavarja az idegenforgalmat az iszapképződés (Füzes - Sági, 1966.). A 60-as évek végén már a hínárt is kiszorítja a terjedő alga a Keszthelyi-medencéből. A Keszthelyi-öbölben megfigyelhető változások okát a kutatók kezdetben a Zala hordalékszállításában keresték, hiszen az a megszűnt Kis-Balaton helyett közvetlenül az öbölbe jutott. A feltöltődés ütemén és a szórványos hordalékméréseken alapuló adatok erősen szórnak, évi 160.000 t (Cholnoky, 1942.) és 5.000 t (Tavy, 1942.) között. A Zala tényleges szerepének tisztázására a torkolat közelében, folyamatos vízhozammérésre alkalmas mérőszelvény épült 1974-ben. A napi gyakoriságú hordalékés össz.tápanyagmérések eredményeként megállapítható, hogy a Zala évi hordalékterhelése 20.000 t, ossz. nitrogén terhelés 1.000 t, össz.foszfor terhelés pedig 150 t körüli (Vizig, 1976.). Ezen adatok szerint tehát nem a hordalék a baj fő okozója. Az alacsony hordalékmennyiség ellentmondani látszik a Zala vízgyűjtőjén lejátszódó eróziós folyamatoknak, de ez az ellentmondás csak látszólagos. A víz által a domboldalakról lehordott talaj a szinte keresztirányú esés nélküli völgyekben húzódó fő befogadókat nem éri el, hanem a völgy szélén kiülepszik. Még a Zala-völgy felső szakasza is, ahol lényegesen nagyobb a völgy hosszirányú esése, feltöltődik, azaz a völgybe került hordalék nagy része már itt kiülepszik (Sági, 1968.). A kimutatott tápanyagszállítás alapján viszont a Zalának döntő szerepe van az öböl eutrofizációjában. 5. A Kis-Balaton Védőrendszer A részletes mérések kimutatták, hogy a Zala által szállított tápanyagnak csak mintegy 1/3-a származik pontszerű forrásból, tehát a 2/3 rész a legkorszerűbb, teljeskörű szennyvízkezelés megvalósításával sem távolítható el. A diffúz tápanyagok visszatartására célszerű megoldásnak tűnt a Kis-Balaton legalább részleges viszszaállítása, az eutrofizációs folyamatok Balaton elé helyezése. A rekonstrukció tervezése során az elöntendő terület nagysága és a maximális vízszint függvényében 16 változatot vizsgáltak (Vizig, 1976.). A Balaton legnagyobb kiterjedéséhez viszonyítva, az elfogadott változat annyival kisebb, hogy nem veszi figyelembe a HévízKeszthelyi öblöt, a Zala bal partján a zalavári dombhoz csatlakozó Ny-i szélterületeket, valamint a balatonhídvégi szűkület fölött a Zala balparti völgyrészt. A HévízKeszthelyi öböl áramlási holttér lett volna, ugyanakkor jelentősen emelné a párolgási veszteséget. Az említett másik két területnek pedig a kártalanítási értéke volt akkora, hogy ki kellett hagyni a tervezésből. A maximális vízszint tervezése során az alábbi fő szempontok voltak a meghatározóak: olyan vízmélység és víztömeg biztosítása, amely az öntisztulási folyamatot optimálisan befolyásoló élettér kialakulását és fennmaradását hosszabb időn át lehetővé teszi: — minél hosszabb tartózkodási idő biztosítása, — a járulékos költségek és a mezőgazdasági károk