Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

kereskedő, Dr. Vétek György kaposvári polgármester és Cséry rendőrtanácsos voltak megemlítve. Frankéi képkereskedővel nagyobb pénzösszeget küldetett Zorkának, amely összeget később képekkel egyenlített ki. Ezt az adatot Frankéi Ernő fiától, József barátunktól tudtuk meg, aki az erre vonatkozó levelezést ma is őrzi. Amint az időjárás megjavult, Józsi bácsi ismét hazakerült. Tavasszal és a nyár elején elég friss volt, csak nagyon elkeserítette, hogy nem tudott dolgozni. Sokat panaszolta ezt nekem és én azon voltam, hogy vigasztaljam és munkára buzdítsam. Többnyire én foglalkoztam vele. Lazarine néni nem volt eléggé türelmes és inkább a háztartással és a házkörüli dolgokkal foglalkozott. Ez a munka is bőven kitöltötte napjait. Együtt sétáltunk Józsi bácsival a parkban naponta kétszer is, délelőtt-délután, ha az idő megfelelő volt. Bizony fárasztó séták voltak, mert Józsi bácsi egyre gyengült, sokszor kellett a gesztenyefasorban egy-egy fához kikötnünk, hogy el ne essünk mindketten. Egy alkalommal, hogy frissebbnek érezte magát, arra kért, hogy a fasor végén, a kapunál lévő két kedvenc lucfenyőjéig menjünk. Gyönyörű két példány volt, úgy nézett ki alulról a koronájuk, mint egy-egy óriás polyp, és ezekre igen büszke volt. Gyakran kijátszotta éberségünket, ha néhány pillanatra magára hagytuk a ház előtti asztalnál. Akkor azonnal próbára akarta tenni erejét és elindult egyedül a szeretett fasora vagy a műterem épülete felé. Nem messze jutott sohasem, mert legtöbbször elesett és várnia kellett, míg keresésére nem indultunk. Olyankor, mint egy csínytevő gyermek, úgy nevetett. A nyár folyamán megpróbálkozott festeni. Ha nem csal az emlékezetem, két önarcképet, egy tájképet, egy kis fejet barátnőmről, Ullmann doktor leányáról és rólam egy kisméretű mellképet festett. Ezeket a képeket az 1927. októberi őszi kiállításra — az Ernst Múzeumba felhoztam, ahol igen nagy sikert arattak. A rólam festett pasztellképet az első napon egy bécsi gyűjtő vette meg. Kis remekmű volt. Az egyik önarcképet — az utolsót — Pásztor Árpád író vette meg a tájképpel együtt. Úgy emlékszem, hogy ezen a nyáron készült el a végrendelete is. Erre a következőképpen emlékszem vissza: Lajos öccse és családja nyáron, a szüret utánig kinn szoktak lakni a Róma hegyen, a villához közel fekvő présházukban. így Lajos bácsi majdnem minden délelőtt átjött Józsi bácsihoz, de mindig csak a műterem felé vette útját, ahol már rendszerint Józsi bácsi várta. Egyik este Józsi bácsi megemlítette, hogy másnap Lajos kihozza magával H. törvényszéki bírót és L. államvasúti főmérnököt és megírják együtt a végrendeletét. Másnap — úgy, mint eddig is majdnem minden nap — Józsi bácsi átsétált a műterembe, amint látta jönni a fasor végén a nevezett urakat, Lajos bácsi társaságában. Mikor kilépett a szobából, Lazarine néni utána szólt: Munika, ne felejtse ki a Gyuri gyereket és hagyta, hogy Józsi bácsi egyedül menjen a műterembe. Az egész tárgyalás nem tartott sokáig. Józsi bácsi nemsokára visszajött egyedül és amint a szobába belépett a végrendelettel a kezében, átnyújtotta férjemnek és azt mondta: Olvassa el Dobossy, rendben van-e? Férjem elolvasta az írást és visszaadta azzal, Ha Józsi bátyám így akarta, akkor rendben van. Ebéd után Lazarine néni az ebédlőben maradt, hogy megfőzze a feketét, én pedig Józsi bácsit kikísértem a ház előtt lévő kőasztalhoz — ahol letelepedtünk. Ekkor Józsi bácsi azt a meglepő kérdést intézte hozzám: Na, kisöreg, hogy vagy megelégedve a végrendeletemmel? Én ebéd előtt már megtudtam férjemtől, hogy Józsi bácsi egyedüli örökösének Lajos fiát jelölte ki. Györgyöt, Sándor öccse fiát és engem meg sem említett. így azt feleltem: Miért lennék megelégedve, hiszen sem Gyuri unokaöccsét, sem engem