Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

tet, de megfélemlíteni is próbálták Józsi bácsit, hogy a vizsgálat folytatásától elálljon. Több névtelen levelet kapott, megfenyegették, családi botrányt helyezve kilátásba, amennyiben nem vonja vissza a feljelentést. így történt, hogy 1925 őszén olyan magasfokú volt a vérnyomása, és oly rosszul érezte magát, hogy kedves szomszédnője és barátnőjük, Dudits festőművész neje rávette, hogy vonuljon be a János Szanatóriumba kivizsgálásra. Ott kisebb aranyérműtét következtében érte az első szélütés. Lazarine néni, akit értesített Duditsné, nem jött fel Pestre és így férjem és én voltunk naponkénti látogatói és amint szállítóképes lett — az orvosok tanácsára — unokaöccsével, Rónai Gusztávval, hazaindítottuk. A nyár folyamán — úgy, mint minden évben — a Róma villában töltöttük a nyarat. Józsi bácsi olyan nagyon el volt keseredve, hogy a Róma villa eladásának gondolatával is foglalkozott. Egyik, férjemhez írt levelében, amelyet ma is őrzök, így fejezte ki ezen elhatározását: Itt van olyan szép, mint a Margit szigeten. Jó az idő és napos. Sokat vagyunk kint a kertben. Azért meg kell barátkoznunk azzal az ideával is, hogy Pest-Budán jobb szeretnénk lakni, mint ebben a darázsfészekben. Ettől az időtől kezdve már csak Lajos öccsével és ennek fiával, Gusztávval, továbbá Martyn Róberttel és Budáról Rippl Józsefékkel tartott fenn családi kapcsolatot. A jó levegő, a gondos ápolás őszre annyira javított állapotán, hogy a tél idejére feljöttek Pestre, többek között, mert a villa nehezen volt fűthető. Igaz, hogy az a tény is közrejátszott, hogy telefonon, táviratban, gyűlésekre hivatkozva, állandóan csalogatták Pestre. Ez a felutazás sajnos siettette végzetét, mert ismét elkezdődött a rendszertelen életmód, éjszakai kimaradások. Lazarine néni hiába volt mellette, valami ürüggyel könnyen leszerelte őt. De ez az életmód meghozta a második agyvérzést. Időközben Józsi bácsiék kívánságára, mert nyilvánvalónak látszott, hogy Józsi bácsi többé nem lesz a régi, férjem és én 1925 őszén a Róma villába költöztünk és ott angol sertések nevelésével és eladásával próbálkoztunk biztosítani a háztartáshoz szükséges pénzt. Ez a vállalkozásunk nem sikerülhetett, mert Lazarine néni, aki roppant befolyásolható volt, de rendszerint a rossz tanácsokra hallgatott — állandóan nehézségeket támasztott és nehézzé tette az életünket. A szükséges befektetéseket sokallotta és viszont a várható hozammal szemben rendkívül türelmetlen volt. Emiatt Józsi bácsi halála után azonnal felszámoltuk a sertéshizlalási és visszajöttünk pesti lakásunkba. Erről az előbb említett újabb agyvérzésről Kaposvárott Duditsné levelébő értesültünk, mely így szólt: Tegnap szegény öreg Mestert hirtelen egy agyvérzés érte, a nyelve és egyik lába megbénult, nehezen bír beszélni. Én rögtön intézkedtem, Förster doktort hívtam, aki azt javallta, vigyük azonnal a szanatóriumba, mert az öregúron eret kell vágni, miután rém magas a vérnyomása (280). Betegszállító vitte, Lazarine néni vele ment. Még ma délelőtt konzultálnak Rosenthal professzorral. Adja Isten, hogy jól végződjék! Az orvos nekem azt mondta, falusi levegő, semmiféle tárgyalás és "egyéb" izgalom. Nahát, beszéljen az öreggel! Lazarine néni reméli, hamarosan hazaviheti. Sajnálom, hogy nem bírok kellemeset írni, de az Úristen így rendelte ezt. Csókolom Anellát, Magát üdvözli — Duditsné. Tehát mint már előbb említettem, Józsi bácsi ismét a János szanatóriumba került. Lazarine néni levelet küldött férjemnek, jöjjön fel Pestre. Józsi bácsi, félöntudatában Az Est című lap aznapi példányára — amelyet ma is őrzök — feljegyezte, kikkel szeretne beszélni, köztük férjem, Ernst Lajos múzeumigazgató, Frankéi Ernő kép-