Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995
Csók Istvánnal barátsága már Párizsban kezdődött és Józsi bácsi haláláig zavartalan volt. Kölcsönösen megbecsülték egymás művészetét — de Józsi bácsi azt sem titkolta el, hogy Csóknak különösen a Balatonról készült későbbi képei már nem tetszettek neki. Vaszary Jánoshoz is barátság fűzte, de ez már felületesebbnek volt mondható — mert Vaszary modora neki sem volt szimpatikus. Mialatt e sorokat írom, véletlenül kezembe kerül'a Magyar Nemzet 1962.III.4-i száma, amelyben egy cikk azt állítja, hogy az előbb említett neves írókról készült portrék részben a Róma villában, részben a budai műteremben készültek. Ez az állítás téves, mert a képek mind a budai műteremben és egy ülés alatt készültek el — Petrovicson, Móriczon és Adyn kívül, tudtommal az előbb említett írók egyike sem járt a Róma villában. Ismert dolog, hogy Józsi bácsi az egyszerre festés híve volt, és ezt az elvét csak a nagy képeknél nem tudta alkalmazni. Ugyané cikk azt állítja, hogy Móricz Zsigmond 1919-ben a Róma villában szállt meg. Ebben az időben férjemmel együtt a Róma villában laktunk, és nem tudok arról, hogy Zsiga bácsi egyszer is ott megszállt volna. Ezekből az állításokból is látni lehet, hogy mennyi téves hír van Józsi bácsiról forgalomban. Az iskola 6. osztályának elvégezte után együtt mentünk le Kaposvárra és ott töltöttük a nyarat. Ekkortájt az volt a szokás, hogy Józsi bácsiék három-négy hétre Hévízre mentek. Visszajövetelük után gyakran kirándultunk Fonyódra is. Józsi bácsi nagyon szerette a napsütést, jól bírta és sokszor alig lehetett kicsalni őt a Balaton vizéből. Az eddig leírtakból arra lehet következtetni, hogy a Józsi bácsi és az én érintkezésem állandóan felhőmentes volt. Nem egészen így van. Egy-két alkalommal voltak közöttünk — ha nem is súlyos — nézeteltérések. Ugy emlékszem, a második vagy harmadik osztályba járhattam, mikor Tapolczay Jolán kérésére meghívtak Kürthyek egyik kimenős vasárnapon ebédre; Jolán, Vízváry Mariska leánya volt, aki később férjhez ment a neves gordonkaművészhez, Kerpely Jenőhöz. Arra már nem emlékszem, hogy volt-e tudomásom arról, hogy az előtte való nap Józsi bácsi feljött Pestre — mindenesetre örültem a meghívásnak és köszönettel elfogadtam. Vasárnap délelőtt elhagytam az intézetet. Józsi bácsi, aki erről mit sem tudott, valamivel később kijött, hogy magával vigyen és csak hűlt helyemet találta. A következő vasárnap délután hiába vártam őt, hogy meglátogasson — tudtam, hogy egy hétre jött fel és biztosra vettem, hogy eljön. De nem így történt. Józsi bácsi hétfőn hazautazott, és csak onnan küldött egy sértődött hangú levelet, amelyben írta, hogy milyen rosszul esett neki gyengédtelen eljárásom. Hiszen a kispajtásomat máskor is meglátogathattam volna, ő viszont egy hétre jött csak fel és már előre örült a két közbeeső vasárnapnak, amikor együtt lehettünk volna! A levél nagyon lesújtott és nevelőnőnk, aki észrevette levertségemet, megfogalmazott egy szép bocsánatot kérő levelet, melyben megígértem, hogy ez nem fordul elő többé. Erre hamarosan jött az engesztelődött válasz, de ahogy írta Józsi bácsi: Azt hiszem, hogy a szép levelet nem egyedül írtad, mert nem ismertem fel benne a te közvetlen, kedves stílusodat! — Ennél több haragos hangú levelet nem kaptam, pedig ha Kaposvárott volt Józsi bácsi, hetenként írtunk egymásnak. Lazarine néni nem szeretett levelet írni — tőle életében talán összesen három levelet kaptam — ezeket is Józsi bácsi halála után írta. Még két összezördülésünkre emlékszem. Valamiért megszidott Józsi bácsi — nem is tudom már, miért — és én, ahogy ő mondta, pimasz választ adtam, mire jobb kezének hátlapjával szájon legyintett. Akkor ez a dolog nagyon megszégyenített, annál is inkább, mert unokaöccse, aki már nagy legény volt, szemtanúja volt a jelenetnek és nagyot nevetett rajtunk. Harag
