Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995
azonban nem lett a dologból és ahogy visszaemlékszem, ilyesmi nem is történt többé. A másik összezördülés Zorkával kapcsolatban történt, amiről később fogok szólni. Az 1916-os év reám nézve nagyon szomorú eseményt hozott. Ekkor halt meg édesapám és előtte való évben fiatalabbik bátyám a harctéren esett el. Ezeket a szomorú híreket a még mindig Svájcban élő francia festő barátja, Roussel közölte Józsi bácsival — ő azonban ezt tapintatosan eltitkolta előttem. Csak 1917 telén szereztem tudomást erről, amikor Roussel levele kezembe került. Édesapám halálával kapcsolatban Józsi bácsi 1917 február 3-án írt levelében próbált engem vigasztalni azzal, hogy az élet mindenhol viszontagságos és szomorú, és hozzátartozóink elvesztése keserű fájdalmakat okoz nekünk. Majd szó szerint így folytatta: Mi eddig is miénknek hittünk téged, kedves kis leányom. Légy nyugodt, épp úgy, mint eddig is, mindig gyermekünk gyanánt szeretni fogunk és kívánságaidat kielégíteni törekszünk. Ez a vigasztaló levél ma is birtokomban van. Józsi bácsi általános jellegű ígérete sajnos, bizonyos később említendő okokból nem kerülhetett beváltásra. Mint idetartozót megemlítem, hogy Józsi bácsi élete során több ízben is írta fel végső akaratát, de ezek nem voltak mindig formailag érvényesek. Egy ízben például azt írta az egyikre, hogy férjhezmenetelemkor 5.000 aranykoronát kell, hogy kapjak. Ez a kívánsága sohasem valósult meg, és férjhezmenetelemkor egy fillért sem kaptam. Az 1919. szeptemberében kötött házasságunk után férjem volt kénytelen részemre télikabátot csináltatni. Ennek ellenére a családban az a tévhit járta, hogy férjhezmenetelemkor az említett összeget megkaptam. 1921-ben Budapestre költöztünk. Ekkor Lazarine néninek megmondtam, hogy egyetlen darab bútorunk sincsen. О erre azt tanácsolta, hogy kérjem el Józsi bácsitól az empire szoba bútorzatát, amelyben laktunk. E kérést Józsi bácsi elutasította azzal, hogy e szoba nem maradhat üresen. Ez az elutasítás annyira bántott engem, hogy célzást tettem arra, hogy Zorkával szemben bizonyára bőkezűbb volt. Én ugyanis azt a hírt is hallottam, hogy Zorka részére egy szép lakást rendezett be Budán. Ez volt az első és utolsó eset, hogy Zorkával kapcsolatban Józsi bácsival vitatkoztam. Mikor később mégis sikerült lakást szereznünk és bebútoroznunk, Józsi bácsi mintegy engesztelésül, a Place de Г Observatoire című képét és hat darab szép Rosenthal csészét ajándékozott nekünk első látogatása alkalmával. Ettől az időtől kezdve Józsi bácsi pesti tartózkodásai alatt minden hét szerdáján ebédvendégünk volt. Nálunk nem volt az ételekben válogatós, de mégis kikötötte azt, hogy felváltva mindig köménymag-, vagy paradicsomlevessel kezdődjék az ebéd. Ha Lazarine néni is Pesten volt, akkor rendszerint a vasárnapot is nálunk töltötték vagy együtt elmentünk valahová ebédelni. Egy ízben az Állatkerti Gundelnél ebédelve furcsa eset történt. Mi azt hittük, hogy Józsi bácsi vendégei vagyunk — de kisült, hogy neki az ebéd kifizetéséhez nem volt elegendő pénze, így az ebédet férjemnek kellett kifizetnie. Ez annál is inkább meglepő volt, mert néhány nappal előtte egy jelentékeny összeget adott át neki, amely értékpapírok eladásából folyt be. Hogy a pénz hová tűnt el — nem volt nehéz kitalálnunk. Az iskola befejezése után mi — Lazarine nénivel ketten — a Róma villában éltünk, míg Józsi bácsi főleg Budapesten tartózkodott. Kapcsolatunk így inkább a levelezésre szorítkozott. A hagyományos ünnepekre ugyan lejött a Róma villába, de ekkor őt már egy leírandó eset inkább a fővároshoz kötötte. 1917-ben Józsi bácsi mint hadifestő, több művésszel együtt — mint pl. Vedres Márk, Czigány Dezső, Berény Róbert és mások — a szerb harctérre került. Erre az alkalomra egy polgári jellegű, khaki színű uniformist is csináltatott magának. A szerb
