Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995
Most azonban a budai műteremlakásban laktam, onnan mentem minden reggel az István úton lévő iskolába. Erről nem írok sokat, inkább elmondom, hogy ezévben rengeteget dolgozott Józsi bácsi. Főleg portrékat festett — közéleti személyekről: Adyról, Csinszkáról is. Ezt a két pasztellt nekik ajándékozta. Szerintem igen hasonlított mindkét portré. A későbbi évek folyamán, mikor Adynéből Márffyné lett, úgy a Dráva utcai, valamint a Diósároki lakásukban meglátogattuk a házaspárt. Feltűnt nekem, hogy egyik képet sem látoma falon a sok egyéb kép között; azonban amikor átmentünk a másik szobába, láttam, hogy az ajtó mögött, szinte eldugva, ott lóg mind a két arckép. Lazarine nénit ez a felfedezés nagyon bántotta. Abban az időben készült Pécsi Erzsi — az akkor nagyon kedvelt operettprimadonna — két arcképe. Emlékszem, Józsi bácsi mennyit bosszankodott, míg ezek a képek elkészültek. Ugyanis ebben az időben egy délmagyarországi oravicai földbirtokos katonatiszt fia udvarolt a művésznőnek és olymértékben volt féltékeny, hogy minden egyes ülésre elkísérte Erzsikét. Ez sehogysem tetszett Józsi bácsinak. Nem mintha munkájában zavarta volna, hiszen az udvarló egész idő alatt nem csinált egyebet, mint a díványon fekve, egyik pohár snapszot a másik után itta és állandóan pöfékelt. Persze a művészethez kevés köze volt, és egyáltalán: egy cseppet sem volt szimpatikus jelenség. Annál bajosabb, közvetlenebb volt Pécsi Erzsi. Az akkoriban ismertebb színésznők közül Lázár Máriát, Hegedűs Gyulát és feleségét, Darvas Lilit festette le. A későbbi évek folyamán nagyon sok kép születésénél voltam jelen, de nem sorolhatom fel mindegyiket, csupán a közismert személyiségeket, mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Schöpflin Aladár, Osváth Ernő, Petrovics Elek, Feleky Géza, az ismert építész testvérpár: Vágó László és József stb. stb. Inkább azzal folytatom, hogy ezidőben majdnem mindig együtt voltam Józsi bácsival. Az iskolai év végén kaptam tőle az első nagylányos ruhámat, egy régen kívánt pepita tavaszi kosztümöt. Megbízta egyik barátjának feleségét — akik az előző években több napon át üdültek a Róma villában —, hogy vigyen el az akkoriban jó hírnévnek örvendő konfekciós üzletbe — Holczerhez, és rendelje meg a kosztümöt. Mikor hazaküldték, ő maga legalább úgy örült neki, mint én magam. Utolsó iskolai éveimben Józsi bácsi vasárnaponként elvitt magával különféle kiállítási helyiségekbe, mert őt különösen a fiatal festőnemzedék fejlődése érdekelte. Emlékszem, hogy egy ízben a Nemzeti Szalonban Szőnyi István képeit nézve, azt mondta: Ebből nagy festő lesz! Ugyanaz volt a véleménye Bernáth Aurélról is, noha az ő akkori kubista-absztrakt modorát elhibázott próbálkozásnak vélte. Mindkét jóslata teljes mértékben bevált. Viszont kortársait: Csontváryt és Gulácsyt nem vette komolyan és festményeiket beteg agy szüleményeinek tartotta. Ellenkező véleménye volt Gauguinről, Toulouse Lautrecről, Van Goghról, akik szintén nem voltak egészen épelméjűeknek mondhatók. Tehát szerinte nem az elmeállapot dönti el a festőművész alkotó képességét. Mind a három említett francia művészt nagyra becsülte. Jó véleménye volt itthoni kortársairól, mint Ferenczy Károlyról, Fényes Adolfról, Réti Istvánról, Rudnayról és Kernstok Károlyról, aki egyben jó barátja is volt. Szinyei Merse Pál legjobb képének a Lilaruhás nő-t tartotta. A Majális-t is szerette, de a Pacsirtá-í nem sokra becsülte. Sokáig őrizte és becsben tartotta Szinyei Hintázó nők című festményének egy kisméretű vázlatát, amelyet később Nemes Marcellnek sikerült hosszas próbálkozások után tőle elcsalni. Ugyanígy került Nemes birtokába Munkácsytól kapott Krisztus a Golgotán című falemezre festett kis vázlata, amelyről Józsi bácsinak jobb véleménye volt, mint azután a készült nagy képről.
