Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 1995

gyobb vasúti hálózat van. Azután kihirdettette a községházán és kidoboltatta a főbb utcák sarkain, hogy Józsi bácsi kifogástalan egyén, akit nem szabad bántalmazni. Szerencsére nem mentünk el Digoinba, mert ha elindulunk, későbben, Lyon-ban vagy Saint-Etienne-ben bizonyosan elfognak bennünket és börtönbe zárnak, ahogy a többi magunkfajta idegennel tették. A falu polgármestere, aki a mozgósítás alatt Angolországban volt a két fiával, végre haza tudott jönni. Mindjárt elmondta, hogy teljesen lehetetlen az utazásunk. О is, amikor hazajött, több mint egy hétig utazott. Amiensből Párizsba egy állatkocsiban talált csak helyet, ahol lefektette két kisfiát, ő maga egész éjszakán át állva pipázgatott, míg nagy nehezen Párizsba érkezett. Onnan már nem tudott tovább jutni, pedig mint a község polgármesterének, okvetlenül haza kellett jönnie. Valamelyik felsőbb személyhez fordult, előadta helyzetét, megértették és végre keservesen hazaengedték. Józsi bácsi neki is megmutatta a papírjait. Úgy látszik, már tájékoztatták őt a Józsi bácsit ért kellemetlen esetről. Nagyon sajnálta, hogy nem volt otthon és hogy az eset egyáltalán megtörtént. Meghívta Józsi bácsit magához, akivel én is elmentem. Együtt sétáltunk, szépen gondozott nagy parkjában, azután bementünk a kastélynak egyik földszinti szalonjába, ahol mindenféléről elbeszélgettünk. De politikáról kevés említés történt, arról meggyőződhetett mégis, hogy a magyarok igen szimpatizálnak a franciákkal, ő, úgy vettem ki a szavaiból — nagyon sajnálta, az ő szavaival élve — az öreg vallásos császárt és királyt. Maga is nagy híve volt a katolikus vallásnak és mint ilyen, helytelennek találta, hogy — amint ő mondta: Ferenc József nem hallgatott a pápa jó tanácsaira! A szívélyes beszélgetés után még felhívta Józsi bácsi figyelmét a parkjából látható pompás panorámára, amely csakugyan elragadó volt. Az egész községet lehetett onnan látni öreg templomával a közepén. Józsi bácsinak szándéka is volt lefesteni, de már nem jutott rá idő, mert megérkezett a belügyminiszteri rendelet, mely utasította a polgármestert, Monsieur de Villette-et, hogy közölje velünk, azonnal jelentkezzünk Maconban a prefekturán vagy Chalonsban az alprefekturán. Mielőtt további utazásunk újabb részleteinek elbeszélésébe kezdenék, elmondom, hogy Józsi bácsi munkakedvét ez a sok viszontagság nem tudta mégsem egészen elvenni. Jó néhány képet és sok rajzot készített ott a kis faluban. Itt festette az 1915-ös kiállításon nagy sikert aratott és az állami aranyéremmel kitüntetett Madame Riccard arcképét (Okulás néni), továbbá Laurent bátyámról festett Francia katona című olajfestményt. Claudine néniről szép, hű arcképet festett, melyet neki ajándékozott. Lefestette még Monsieur Gorgereau, volt iskolai tanítónőimnek édesapja képét, édesapám életnagyságú portréjának szénrajzát és egy szép aquarellt, "Philibert fát vág". Egy szép virág olajcsendéletet is festett, és még sok-sok rajz született akkor keze alól, így többek között a nagyon mulatságos Megverettetésem történeté-пек három darabja: a Töprengőnő, Marie Perraudin, a Háborús hírek felolvasása, mely rólam készült, továbbá a Haltisztítás, a Katona szíve és még sok más. Másnap el is utaztunk és a majdnem kéthónapi megrekedés után szeptember 20-án jelentkeztünk Maconban. A rendőrfőnök fogadott. Kijelentette legnagyobb meglepetésünkre, hogy foglyok vagyunk. Józsi bácsi bemutatta híres francia művész barátainak résztvevő sorait. így például Maurice Denis azt írta, hogy a belügyminiszternek is írt Józsi bácsi érdekében. Egyik levél azonban arra kérte Józsi bácsit, hogy Maillolnak ne írjon, mert az maga is pillanatnyilag a legkellemetlenebb helyzetben van. Az történt ugyanis, hogy a már egy más helyen említett Kessler gróf — a háború közvetlen megindulása előtt — elég meggondolatlanul — táviratot küldött Maillolnak a következő szöveggel: Július 15-én Párizsban leszünk, temesd el a szobra-