Cs. Hegedűs Erika: Gerő Kázmér emlékkiállítás, 1990

Epilógus képekben Gerő Kázmér kiállítása a Somogyi Képtárban Kaposvár város régi kötelezettségének tesz eleget, amikor gyűjteményes kiállítás keretében bemutatja Gerő Kázmér életművét. A sors iróniája, hogy erre az eseményre 1990-ben a művész halála után egy évvel kerül sor. Hosszú, mintegy 40 évi pályafutása alatt mindössze két kisebb kiállítás „adatott" meg 1984-ben, 64 éves korában. Ezért a művészettörténeti indíttatású megismerésnek és az általa létrehozott értékek előtti tisztelgésnek egy fontos mozzanata a Somogyi Képtár-beli életműkiállítás. Gerő Kázmér lénye ma még elevenen él a köztudatban, hiszen alakja a hosszú évtizedek alatt összefort a várossal. Barátok, művésztársak és nem utolsósorban tanítványok egész sora emlékszik rá szívesen, mert festőművészi életműve mellett komoly érdemeket szerzett pedagógusi tevékenységével is. Szülőfaluja egy kis somogyi község, Büssü (1920), de a gyermekévek helyszíne már Somogyszil, ahová röviddel ezután átköltözött a család. A dunántuH lankás táj iránti szeretet a gyermekkori élmények hatására fogant meg benne és ez a vidék a későbbi évtizedek során is a művészi inspiráció kimeríthetetlen tárházává. A veszprémi piarista gimnáziumban érettségizik 1937-ben, majd a család kívánságának engedve kadétiskolára adja be jelentkezését. Ébredező vonzalmát a művészi pálya iránt odahaza nem támogatják: a család nem érti, miért cserélné fel a polgári értelemben vett „biztonságot" a sokkal kevésbé megbecsült, küzdelmes művészpályával. A „vita" végül kompromisszummal zárul; apja kívánságára a katonapálya helyett a gyakorlatiasabbnak tűnő Iparművészeti Főiskola grafikai szakára megy. Mesterei a főiskolán Diósy Antal, Domanovszky Endre és Haranghy Jenő, lényegében mindegyik - különösen Diósy és Domanovszky - a magyar posztimpresszionizmus és a posztnagybányaiak szellemében dolgozó mester. (Diósy kellemes tájkép egyszerű hétköznapok meghitt hangulatának festője volt könnyed akvarellekben, míg Haranghy a szabadban asszociáló historizmus szellemében oktatta tanítványait). A főiskolai évek alatt Gerő Kázmér elsősorban tőlük kapott szakmai útmutatást, és a fény-árnyékkal átszőtt kolorizmus festői gyakorlatát is általuk szerezte meg. Időközben családja a megyeszékhelyre, Kaposvárra költözött, ezért a háború nehéz évei és fél éves szovjetunió-beli hadifogsága után ide tér haza, 1945 után a nehéz sorsú években, előröl kell szinte mindent kezdenie: úgy tűnik az ország kezdeti bénultságában a művészi képzettségre és tevékenységre sehol nem tartanak igényt. Apja meghalt, édesanyjáról gondoskodni keß, így kénytelen hivatalnoki munkát keresni. Eleinte a Talajlaboratóriumi Intézetben tevékenykedik két éven át, majd az 50-es évek folyamán a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetben lesz vezető technikus. Ahogy a somogyi művészi élet újra szerveződni kezd, ismét visszatér a festészethez, rendszeres kiállítója a helyi rendezvényeknek és képeket is ad el. 1947-ben a meginduló kulturális élet jele, hogy a somogyi képzőművészek - megelégelve a megye művészeti életének teljes ellanyhulását, a dilettantizmus terjedését és a gyenge érdekképviseletet - a maguk kezébe vették a helyi művészet szervezését Z. Soós István festőművész harcos szellemű felhívásának köszönhetően a „Somogyi Szépművészek" elnevezésű egyesületbe tömörültek; így próbálták megszervezni a hivatásos művészek körét, kiállítási programjait és a mecénásokat. Az újraszerveződő művészcsoport szívesen fogadja Gerő Kázmért is, így már az egyesület létrejöttétől együtt állít ki az akkor még élő Kunffy Lajossal, az egyesület nagy tiszteletnek örvendő elnökével, továbbá Z. Soós Istvánnal, Ruisz Györggyel és Lovrits Kálmánnal. Egy 1948-as pécsi kiállítási katalógusból kitűnik, hogy Somogyban ekkor már egy rokon szellemiségű csapat állt össze: az irányadó egyéniség Kunffy, és valamennyien a természet utáni plain air festésmód kissé naturális változatát művelték. Gerő Kázmér két kis képe ismeretes ebből az időszakból: a Téli táj és a Csalogány utca. Mindkét pasztell a kiegyensúlyozott, harmonikus komponálás, a finoman differenciált színkezelés példája. Figyelemreméltó, hogy Gerő a pasztellel olyasféle „firkálgató", mozaikszerű részletekben gazdag színfelrakást valósít meg, ami a későbbi, 70-80-as évek festői gyakorlatának egyfajta előzménye is lehet. Az ország történetében cezuarként számontartott 48-as fordulat a somogyi képzőművészek számára is az erősen centralizált művészeti forma kialakulását hozta magával. A „Somogyi